Horváth László et al. (szerk.): Múzeum és kortárs képzőművészet. Az 1994. november 18-i szakmai tanácskozás anyaga - Hatvany Lajos Füzetek 12. (Hatvan, 1995)
Passuth Krisztina: Történeti avantgarde ma – aktuális kiállításpolitika
Történeti avantgarde ma - aktuális kiállításpolitika PASSUTH KRISZTINA A kérdés, hogy van-e, s ha igen, mi a konkrét létjogosultsága az úgynevezett „történeti avantgarde” bemutatásának, bizonyos joggal merül fel ma, 1994-ben, amikor a posztmodem divat nemcsak Nyugat- hanem Kelet-Közép-Európán is végigsöpört, sőt lassanként le is vonult. A „történeti” vagy másképpen „klasszikus” avantgarde iránti érdeklődés - éppen a posztmodem hatására - háttérbe szorult, maga a kérdésfelvetés is, sok esetben, idejétmúltnak, inaktuálisnak tűnt. Holott, véleményünk szerint, nemcsak hogy ez az elmúlt, ma már történeti korszak feldolgozása várat magára, mert valahogy félúton elakadt, hanem ennek valóban sokoldalú feltárása és problémati- kája valódi megértése nélkül az sem követhető, amit ma 1994-ben kortárs művészetnek tekintünk. Sőt, az sem, ami az elkövetkező években fog majd csak kibontakozni. Magának a történeti avantgarde fogalmának tisztázására sem történt meg, noha Renato Poggioli, Peter Bürger és mások fontos tanulmányokat szenteltek a kérdésnek. Mégis, evvel együtt sem egyértelmű, mit nevezünk ma avantgar- de-nak, milyen korszakhatárok között helyezkedik el, milyen területek, régiók országok vannak benne érintve - s konkrétan: milyen mozgalmak és milyen mesterek. Aki Kelet-Erópából vagy Kelet-Közép-Európából származott, vagy ott él, az nyilvánvalóan érzékenyebben - idegesebben - reagál ezekre a kérdésekre, mint nyugati kollégája, akinek sokkal kevésbé kell a maga - illetőleg régiója - igazát bizonyítania. Hosszú évtizedek után talán mostanában merül fel először, hogy „a nyugati művészet: centrum, a keleti (közép-kelet-európai) a periféria” talán nem minden esetben, nem egyszer s mindenkorra érvényes állítás. Hogy adott pillanatokban - korszakokban - lehet egyfajta eltolódás, sőt szerepcsere is. Méghozzá első alkalommal erre éppen az orosz-szovjet avantgarde felfedezése nyújtott alkalmat. Ez a hatvanas években történt, elsődlegesen angol kezdeményezésre {Camilla Gray történeti jelentőségű könyvének, és a londoni Arts Council orosz avantgarde kiállításának köszönhetően). Akkor egyszerre ablak, pontosabban keskeny rés nyílt egy másik kultúrába, művészetbe, amit addig többszörös vasfüggöny zárt el. Ez a keskeny rés azóta kitágult - sőt, még mindig tágul, új és új meglepetésekkel szolgálva az orosz avantgarderól; 13
