Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Borzas-tanyán
Elmondta, hogy még az élelemnél is többet jelentett neki a lelki segítség, amit Kiss Miklóstól kapott. Megerősödött benne az emberiségbe vetett hite. Kiss Miklós bácsi eredetileg szabó volt. Amikor Recskre került, kiderült, hogy ő szabó, hát szabóskodott. Javítgatta, igazgatta az ávósok, a fegyőrök ruháit is. Ennek révén jobb ellátásban részesült. A konyhaiak plusz kaját adtak neki. Ebből ő mindig juttatott apukámnak is. Apukám Recsken erdőirtáson is dolgozott. Fákat vágtak ki, amelyekből bányafát készítettek. Soha nem beszélt arról, hogy megverték volna. Lehet, hogy csak büszkeségből, de nem beszélt. Pedig később mondtam neki:-"Felnőtt vagyok már, elmondhatod nekem, ha megtörtént." Mindig azt válaszolta, nem verték meg. Kérdeztem azt is, hogyan szenvedett ott balesetet. Elmondta, hogy rönköt vittek egy társával a hegyoldalon az erdőben. A társa megcsúszott az avaron és a rönk keresztül gurult apukámon. - Kiss Miklós bácsi mesélte: látta, amint apukámat egy fasaroglyán vitték, a feje akkora volt mint egy vödör. Egy hónap is eltelhetett, miután újból munkába állt. Apukám nem tudta, mi történt vele. Csak gondolta, hogy rabkórházba vihették. Egy hónap múlva is fájt még a feje. Amikor visszakerült, könnyebb munkára osztották. Szabadulása után is mindig fájlalta a fejét. Apukám a szabadulása után rögtön megpróbált a vasúthoz visszakerülni, de ez nem sikerült, ezért Petőfibányán helyezkedett el. Recsken együtt volt Csapiár Péterrel, aki a szabadulás után hamarosan visszakerült a szakszervezeti mozgalomba, valami magas vezetői beosztásba. 0 nagyon sokat segített neki abban, hogy megkapja az ötezer forint juttatást. Ezt a kártalanítást vagy segélyt a hatvaniak közül először apukám kapta meg - Csapiár Péter segítségének köszönhetően, aki elkérte tőle az iratokat és intézte az ügyét. Kapott apukám egy igazolást is arról, hogy bírósági tárgyalás és ítélet nélkül volt a személyi kultusz idején elhurcolva és, hogy ezért sem neki, sem családjának semmi hátránya nem származhat. Ezt az iratot 1962-ben kapta, amikor a nyugdíjazására sor került. Ennek alapján a harmincnyolc hónapját beszámították a vasútnál töltött szolgálati időbe és a nyugdíja kiszámításakor munkaviszonynak minősült. - A rehabilitálása eredményeképp visszavették a vasúthoz, visszakapta vasúti rangját, de a korábbi beosztásába soha nem helyezték vissza, hanem alacsonyabb munkakörben dolgozott, raktámokként, nyugdíjaztatásáig, 1962. december 31-ig. Nem sokáig élvezte a nyugdíjat: 1963-ban fokozódott a fejfájása. Megállapították, hogy vércukoregyensúlya megromlott. Befeküdt a MÁV- kórházba kivizsgálásra, de még a vizsgálat idején - tíz nap múlva - meghalt. A boncolás során megállapították, hogy az agyában tyúktojás nagyságú daganat volt. Nagyon valószínű, hogy 100