Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Borzas-tanyán
szabadon. Az őszi munkák kezdetén voltunk, erre is tekintettel voltak. Szerették volna, ha a gazdaság nagyobb része zökkenő nélkül el tudja végeztetni a betakarítást, ezért csak részletekben engedtek haza bennünket. Először tehát a hatvaniakat, mert velünk nem voltak ott a családfők. A hatvaniak közül először a mi családunkat és Balázsnét, akinek három kis gyermeke volt. Egy-cgy csoportba négy-öt családot soroltak be. Tudomásom szerint szeptember elejére hazajött az utolsó hatvani is. Először megfagyott körülöttünk a levegő. A többiek azt hitték, hogy nem fognak mindenkit elengedni csak bennünket. Mi még ott voltunk, amikor újra jött a bizottság és kijelölte a következő négy-öt családot. Akkor meg a baranyaiak néztek ránk görbe szemmel, mert azt gondolták, csak a hatvaniakat engedik el. Később megtudtam, a minket meglátogató igazgatótól, és agronómustól, hogy őket is hazaengedték utánunk. Ok októberben szabadultak. Az egyik baranyai fiú írt is nekem október 23-án, hogy most indul haza, majd meg fog látogatni. Hazatérés Családunk a Hortobágyról Tiszafüredre ment szabaduláskor. Ott lakott az édesanyám öccse,a nagybátyám. Nem tudtuk, hogy Hatvanban mi van, hogy van. A többiek is oda mentek, ahová tudtak. Az állami gazdaság adott egy traktort, egy vontatót. Ez augusztus 15-én érkezett meg, akkor indultunk el Tiszafüredre és ott maradtunk néhány hétig. Közben anyukám hazajött Hatvanba megnézni, hogy mi a helyzet itthon. A lakásunkban két rendőrcsalád lakott. Ok is azt mondták, hogy onnan ők ki nem mennek. Nekik is lakni kell valahol, legfeljebb akkor, ha keresünk és adunk nekik másik lakást. Mi lesz velünk? Végül is a nagyapám testvére ajánlotta fel, hogy költözzünk hozzájuk, a szomszédba. Pedig akkor ott lakott még nála az özvegy lánya és az unokája is a férjével. Nem tudtak máshol helyet biztosítani nekünk, csak az üvegezett verandán, meg az előszobában. Nagyapának a konyhába tettek egy ágyat. Hogy ne legyünk olyan sokan, én két hétre Pestre mentem a nagynénémhez, Muttikához, oda ahol Katinka élt. Két hét múltán azonban visszajöttem. Szeptember harmadikán vagy negyedikén hazaérkezett apukám is Recskről. Édesapám, édesanyám és a világ Édesapám többször mondta, hogy talán az életét köszönhette Kiss Miklósnak ott, Recsken, mert gyakran előfordult, hogy éjszaka titokban kenyeret dugott a takarója alá. Neki ugyanis módjában volt hozzájutni többletélelemhez. A szabóműhelyben dolgozott és ha ruhát igazított, javított az ávósoknak vagy a szakácsoknak, akkor azok ennivalót, cigarettát adtak neki. 99
