Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Borzas-tanyán
így fejezték ki az együttérzésüket. Ők is jól tudták, hogy mi nem vagyunk bűnösök. Soha nem fogom ezt elfelejteni nekik. Nem annak örültem, ami a csomagban volt, hanem annak az együttérzésnek, amit ez a csomag kifejezett. Meg ahogyan azt összeállították. Én virágnyelven megírtam, hogy megkaptam. De csak annak írtam, akinek a szülei megengedték a levelezést. Mert nem nagyon örültek a szülők, sőt volt aki kifejezetten megtiltotta a lányának, hogy nekem levelet írjon. Egy kicsit mindenki félt tőlünk még akkor is, amikor hazajöttünk. Mulatságok Néha módot találtunk szórakozásra is, hiszen fiatalok voltunk. Táncoltunk is. Halálosan fáradtan hazamentünk a munkából, a lavórban hideg vízben megmosakodtunk, felvettük a hazulról hozott kis nyári ruhánkat és mentünk táncolni. Egy baranyai fiú, Linding Ferci elhozta a tangóharmonikáját. Ő szolgáltatta a zenét Kaposi Pistával, aki hegedűn játszott. Amikor meghallottuk, már mozgott a talpunk. Én ugyan tizenöt éves voltam, még nem tudtam, csak keringőzni. Azt megtanultam az általános iskolában az osztálytársaktól. Más táncokra is megtanítottak a fiúk. Nagyjából annyi fiú volt, mint lány. Amikor meghallottuk a zeneszót, indultunk táncolni valamelyik barakk elé. Odajöttek az öregek is, leültek és néztek bennünket. Egy kis időre ők is megfeledkeztek a gondjaikról, bajukról, amikor látták, hogy mi vígan vagyunk. Nem tudom, hogy volt erőnk a táncra, olyan fárasztó munka után, de táncoltunk. Borzastanyáról Mihályhalmára Odaérkezésünk után egy vagy másfél évvel építeni kezdték a karcagi repülőteret. Akkor átköltöztettek bennünket a Borzas-tanyáról Mihályhalmára. Ez Nádudvarhoz tartozott. Nem Nagyivánhoz, Nádudvarhoz volt közelebb. Ott vályogból épített házakban laktunk. Mi vetettük a vályogot, amikor az megszáradt, abból házakat építettek nekünk. Minden házban két szoba volt, benne hatan laktunk. Családunk Kovalovszkyékkal egy szobába került, mi négyen voltunk, ők meg ketten. A szobában nekik is, nekünk is egy ágyunk volt és egy tűzhelyünk. Ez nagy dolog volt, mert addig télen is fűtetlen helyiségben aludtunk. A két szobát elválasztó előszobában építettek egy kemencét. Ez mindkét szobát fűtötte. Rizsszalmával tüzeltünk, meg amit lopni tudtunk: kukoricacsutkát, egyebeket. Amíg a házak fel nem épültek, Mihályhalmán is istállóban laktunk. A nagy betonistállóban a baranyaiak laktak, mi hatvaniak a szénatárolóban. Ignatovicsék- nak és Illéséknek "előkelő" hely jutott, a silótároló. Ez egy magasabban kiképzett 96
