Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A kistarcsai internálótáborban
Kistarcsán volt az internáltak között egy egykori ávós. Ez felajánlotta, hogy ha nem szabad olvasnom, majd ő megtanít sakkozni. Meg is tanultam annyira, hogy még a tanítómat is megvertem. Farkas Erzsébet visszaemlékezése 1923. január 17-én születtem Hatvanban. Iskolába is itt jártam, az újhatvaniba, a mostani 2. számú általánosba. Az iskola elvégzése után a cukorgyárban dolgoztam, de csak üzem alatt. Ahhoz, hogy valaki a gyárban állandó munkás legyen, nagy protekció kellett. Ha a gyárban már nem volt munka, idehaza dolgoztam a háziipari szövetkezetnek: kézimunkát készítettem, kesztyűket kötöttem. A Jókai utcában laktunk, a 62. szám alatt. 1950-ben ferences szerzetesek voltak az újhatvani templom mellett a kolostorban. Ott volt Géza atya is. Én eljártam a templomba. Mindenben benne voltam. Az énekkarban is. "Madárkák" volt az énekkar neve. Június 19-én itt voltam a templomnál. Soha nem tagadtam. Nem voltunk mi annak tudatában, hogy most tüntetünk. Csak ott voltunk, énekeltünk: a "Boldog asszony anyánk"-at, meg a "Mária édesanyánk"-at. Vörös Istvánná, aki itt lakott a Csokonai utcában, hazament a három gyerekéhez. Megkért, hogy éjszaka fél tizenkettőkor menjek el szólni neki. Elindultam, de nem sokat mentem, már hallottam a csatakiáltást: "Hurrá! Hurrá!" Óriási lárma, csattogás hallatszott. Üvöltés. Én aztán bementem Vörösékhez. Oda aztán nem is jöttek be az ávósok, pedig a templom körül minden házba betörtek azon a környéken. Én akkor abba a tűzbe nem kerültem, de nyilván voltam tartva, tudták rólam, hogy ott voltam a templomnál. El is vittek aztán a rendőrségre. Én annyit voltam ott, hogy az borzasztó. Mielőtt elhurcoltak volna, Hatvanban többször bevittek a rendőrségre kihallgatásra. Ávósok hallgattak ki, nem helybeli rendőrök. A kihallgatás után hazakísértek, de még le sem vetkőztem, hogy lefeküdjek, már-zörögtek az ablakon, újból mennem kellett a városi rendőrkapitányságra kihallgatásra. Hajnalig vallattak. Megvolt az már előre, hogy kit visznek el. A szabadulásunk után volt egy munkatársam a kötődében, akinek a félje nyomozó volt. Máté Jánosnénak hívták, de már meghalt szegény. Az is mondta nekem:- Meg ne mond az uramnak, mert megöl! Előre megvolt már a névsor, hogy kit visznek el. Már két héttel előtte megvolt. Salgótaijánban előtte volt egy gyűlés. Ott kimondták, hogy valamit csinálni kell, mert az újhatvani néppel nem lehet bírni. De nehogy szólj róla valakinek! Hát provokáció volt ez az egész. 58
