Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A kistarcsai internálótáborban
kapuig, és utasította az őrt, hogy engedjenek elmenni. Hazajöttem, de éjfél felé megint értem jött egy rendőr azzal, hogy öt percre menjek be vele a rendőrségre. Amikor bementem, már nem hallgattak ki, hanem vittek egyenesen a fogdába, ahol akkor már nagyon sokan voltak. A cipőfűzőt és nadrágszíjat elvették, aztán várakoztattak bennünket. Hajnalban két-három óra között előállt egy teherautó és arra fölszállítottak bennünket. Az elindulás után én figyeltem, merre veszik az irányt: Miskolc vagy Budapest felé. Meg tudtam állapítani, mondtam is a többieknek, hogy Pest felé megyünk. Már útközben kitaláltam, hogy Kistarcsára visznek bennünket. Hamarosan meg is érkeztünk a kistarcsai inemálótáborba. Itt olyan fogdába vittek bennünket, amelynek a faláról folyt a víz. Óránként fel kellett szedni a vizet a padlóról, pedig nem is volt esős idő. A fal állandóan izzadt, arról csurgott le a víz. Nem is tudtunk sokáig állni a padlón, csak a priccsen ültünk vagy feküdtünk. Hajnalban érkeztünk meg, de reggelit nem adtak, csak délre kaptunk krumplis tésztát. Én nem bírtam enni belőle, nem volt étvágyam. Meg is kérdezte az egyik őr, hogy ki nem ette meg a tésztát. Jelentkeztem és megkérdezte, miért nem ettem. Mondtam, hogy beteg vagyok. "Majd megenné még" - mondta fenyegetően. Délután két-három óra között szólítottak bennünket egyenként kihallgatásra. Bevittek az ávós őrsre, és elébem tettek egy papírt, hogy újam alá. Megmondták nyíltan, hogy akár aláírom, akár nem, fellebbezésnek nincs helye. Megfenyegettek, hogy agyon vernek, ha nem írom alá, de engem egy újjal sem bántottak. Hogy másokkal hogyan bántak, arról nem tudok, hazudni nem akarok. Az igaz, hogy Binder Géza panaszkodott, hogy őt megverték, amikor elfogták. A kihallgatás és az iratok aláírása után átköltöztettek egy kaszárnya szerű épületbe. Üres szalmazsákot adtak, azt terítettük magunk alá az emeletes faágyon. November közepéig ott tartottak bennünket, bántani itt sem bántottak, bár nekem volt három incidensem is. Először azért, mert nem ettem, nem bírtam enni. Akkor rámfogták az ávósok, hogy éhségsztájkot akarok kezdeményezni. Utána volt egy másik differenciám: Lehetett olvasni. Én kértem egy könyvet, amely az 1905- ös orosz-j apán háborúról szólt, Csuzima volt a címe. Ezt nem adták, helyette ideadták a szovjet kommunista párt történetét./Nevetve mondja./ Nem dühösködtem, de megjegyeztem, hogy pont ezt tudják nekem adni. Ezért aztán feljelentettek. Valaki besúgott, mert voltak közöttünk besúgók. Hamar rájöttünk, hogy kik ezek. A harmadik esetkor aztán már volt kellemetlenségem: Ebédelni le kellett járnunk a második emeletről a földszintre a csajkával. Amikor visszamentünk az étellel a szobánkba, azt mondtam: "Hű, ez olyan, mint a moslék." Ezért is feljelentettek. Büntetésül összeférhetetlennek nyilvánítottak, sőt még olvasni sem engedtek. 57
