Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Hatvani vasutas családok internálása 1950-ben - A családtagok elhurcolása
északra kanyarodott a szerelvény: -"Nem a dicsőségesbe megyünk ám, hanem szárnyvonalon fel a Mátrába."43 A családtagok elhurcolása A hatvani vasutasok nem csak maguk részesültek megtorlásban, hanem a családtagjaik is: szülők, feleség, gyermekek. A köztudat harmincnégy vasutascsalád elhurcolásával számol. Ezeknek a megbüntetése akkor sem lett volna jogos, ha aktív résztvevői a tüntetésnek, hiszen mint már korábban indokoltuk, ez nem demoráciaellenes megmozdulás volt, hanem éppen a demokratikus szabadságjogok egyikét akarták megvédeni: a vallásszabadságot. Ráadásul nem csak a tüntetőket büntették, hanem olyanokat is, akik közelébe sem mentek a tüntetésnek. Nem beszélve arról, hogy a felnőttekkel együtt elhurcolták a gyermekeket is, iskolásokat, óvodáskorúakat és csecsemőket. 1950. június 26-án éjszaka, nem sokkal a vasutas féljek őrizetbe vétele után, leponyvázott katonai teherautók jelentek meg az újhatvani utcákban, amelyekről ávós katonák rontottak be az elárvult családok lakásaiba, hogy kitelepítsék őket. Az államvédelmi hatóság által "cigánykaraván akció"-nak nevezett kitelepítésben közreműködtek hatvani rendőrök és pártvezetők. Szerepük azonban csak arra korlátozódott, hogy megmutatták, hol laknak a kijelölt áldozatok. Az államvédelmisták tettlegességre nem vetemedtek, de durva fellépéssel igyekeztek megfélemlíteni az asszonyokat, és elejét venni az esetleges ellenállásnak. Először is az utcabelieket visszaparancsolták a lakásukba, hogy ne lássák, mi történik az áldozatokkal. Aztán durván bezörgettek, követelve az ajtó kinyitását. A vonakodókat megfenyegették az ajtó betörésével. A lakásba bejutva közölték jövetelük célját, felolvasták a kitelepítési határozatot, majd felszólították a családanyát az irat aláírására a tudomásulvétel elismeréséül. A határozat, amelyet Varga Sándor áv. százados írt alá, egy Horthy-korszak beli, 1939. évi és egy 1948. évi belügyminiszteri rendeletre hivatkozva rendelte el a kitelepítést, egyben kijelölte a Hortobágyot kényszertartózkodási helyül. Tartalmazta a határozat azt a fenyegetést is, hogy ha a megnevezettek engedély nélkül elhagynák a kijelölt lakhelyet, ez azonnali rendőrhatósági őrizet alá helyezésüket vonná maga után, azaz internálják őket. A kitiltást azzal indokolták, hogy ez közérdek. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, de különben, ha fellebbeznének, akkor is végrehajtanák az 1929. évi XXX. törvénycikk értelmében.44 A megfélemlített asszonyok közül csak néhányan tettek erőtlen kísérletet az ellenállásra. Kardos Istvánné végső kétségbeesésében kiskorú gyermekeihez for39
