Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Hatvani vasutas családok internálása 1950-ben - Fegyelmi eljárás a vasutasok ellen
te határozatát a nyugellátást folyósító hivatanak. A nyugdíjintézet ugyancsak beismerte, hogy a nyugdíjak megszüntetésére a jogszabályok nem nyújtanak lehetőséget. Ettől eltekintve a nyugdíjak folyósítását azonnali hatállyal megszüntették, majd 1950. augusztus 1-én a nyugdíjasok fellebbezését indokolás nélkül elutasították. Súlyos jogsértést követett el a fegyelmi bizottság és a nyugdíjfolyósító intézet. Még ha feltételezzük is, hogy a vádlottak a fegyelmi vizsgálat során félelemből nem az igazat vallották, hanem többségük tényleg tevékenyen részt vett a tüntetésben, akkor sem követtek el szolgálati vétséget, ami indokolttá tette volna a súlyos fegyelmi büntetések kiszabását. Különösen jogtalan volt a nyugdíjasok büntetése és azoknak, akil.nek csak a hozzátartozója követte el a terhűkre rótt vétséget. Minek tulajdonítható a hatvani vasutasokkal szembeni igazságtalan és jogtalan eljárás? Szerepet játszott ebben a helyi hatalmasságok törekvése. A vasúti politikai tisztek és a pártvezetők ki akarták alakítani a korlátlan hatalmukat, meg akartak szabadulni azoktól a vasutasoktól, akik nem voltak hajlandók fenntartás nélkül követni az országos és a helyi politikai utasításokat és kívánságokat. Ebben az időben még nem volt bőven munkahely. Az elbocsátások lehetővé tették az állásra váró kedvezményezettek elhelyezését. Erre enged következtetni Jolsvai Béláné példája, akinek tudomására jutott, hogy a vasutas ifjúsági vezető a "Máriás" kertészeti dolgozó asszonyok elbocsátásával kíván helyet biztosítani az általános iskolát éppen elvégző fiatalok számára. A visszaemlékezők elbeszéléséből nem minden alap nélkül következtethetünk arra, hogy már a tüntetést megelőzően is terveztek tömeges elbocsátást. Jávori Árpád elmondta, hogy egy héttel az internálásuk előtt már alá akartak Íratni vele egy ívet, amelyen az állt, hogy követelik az íven feltüntetett reakciósok elbocsátását a vasúti dolgozók sorából. Tóth Gyulánénak az jutott tudomására, hogy az édesapja neve már nyolc hónappal a tüntetés előtt felkerült egy fekete listára. A hatvani vasúti csomópont politikai vezetői nemcsak üres állásokat akartak nyerni, hanem meg akartak szabadulni az úgymond reakciósoktól: az egykori szociáldemokrata, parasztpárti, kisgazdapárti politikai ellenfeleiktől, a vallásos gondolkodást vállaló vasutasoktól és azoktól, akik ilyen vagy olyan öntudattal és szakmai tudással rendelkezve nem fogadták el kritika nélkül az utasításokat. Mindez azonban nem lett volna elég a törvénysértő határozatok meghozatalához. A helyi vezetők törekvésénél is fontosabb volt az országos vezetők akarata. Vannak jelek, amelyekből arra következtethetünk, hogy a Rákosi-féle vezetés ellenszenvezett ha nem is az egész vasutassággal, de annak képzettebb rétegével. 28
