Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)

Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán

Én eleinte kapálni jártam. Kapáltuk a füvet, vizet árasztottunk a kukoricára. Később lettem rizsfelelős. Huszonöt hold rizsáért voltam felelős. Az kinn volt Karinkóban, az egy másik tanya. Meg kellett tanulnom kaszálni, mert a depopartot kaszálni kellett. Mindent meg kellett csinálni.

Dolgoztam fűrészgép mellett is a hortobágyi csárdánál. Mindenféle munkát elvállaltam, mert meg kellett keresni a gyerekeknek az ennivalóra valót. A dunántúli asszonyok, akik a férjükkel együtt voltak, azok megtehették, hogy télen nem jártak el dolgozni, otthon maradhattak, de a hatvani asszonyoknak menni kellett, mert a legtöbbjüknél négy gyerek, öt gyerek eltartásáról kellett gondoskodni. A munkánkért fizetést kaptunk, csak az volt a fontos, hogy a normát teljesítsük.

Fabarakk Kónyán

Eleinte az volt a helyzet, hogy naponta négyszer, ötször elindult az orrom vére, mert nem voltam a határi munkához hozzászokva. Én korábban mindig cseléd voltam, a hűvösön dolgoztam, a szobában. A kisfiámat, Pétert anyuék az első ősszel vagy télen tudták hazahozni Hatvanba.

108