Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 44-45. (Eger, 2013)
Tóth Viktória: Nils és Pocok kalandjai
Tóth Viktória NILS ÉS POCOK KALANDJAI Nils sokáig boldogan élt a tanyán édesanyjával és édesapjával a visszaváltozása után. Gondját viselte Mártonnak, a lúdnak és Pocokkal is, sokat játszott. Hála a manónak és a varázslatának, megtanulta szeretni az állatokat. Dolgos, szorgos fiú lett belőle. A szülei büszkék voltak rá. Ez boldoggá tette Nilst, mert nagyon szerette a szüleit. Mégis, néha hiányzott neki az utazás és a kalandozás, amit Kákalaki Akkával és többi lúddal átélt. Még Szmörre, a ravasz róka is hiányzott neki. Egyik nap, ami éppen ugyanúgy kezdődött, mint a többi, érdekes látogató érkezett a Holgersson házba. Nils szülei éppen a földeken dolgoztak, amíg ő a régi szép napokról álmodozott az asztalnál. Egyszer csak a látogató ott állt előtte az asztalon. Nils riadtan nézte a manót, aki régebben elvarázsolta őt, majd illően köszöntötték egymást.- Isten hozott manó! Most nem tettem semmi rosszat, miért vagy hát itt? Amanó látta, hogy Nils nagyon szomorú.- Miattad jöttem, mert tudom, hogy valami bánt téged. Segíteni szeretnék neked. Hiányoznak Akkáék - felelte Nils.-Tudom, hogy jó voltál, így megjutalmazlak téged. Álomport szórok rád és újra velük lehetsz. Nilsnek felcsillant a szeme és nem tudta, hogy köszönje meg a manónak a varázslatot.-Tégy úgy mindent, ahogy mondom. Jó utat, Nils! Nils magához vette Mártont és Pockot. A manó egy kis erszényből álomport vett elő és rájuk szórta. A következő pillanatban a két barát Márton hátán csücsült, aki már repült is velük egészen a lapp tavakig, ahol a vadludak pihentek. Hamar 142
