Berecz Mátyás (szerk.): Az Egri Vár Híradója 42-43. (Eger, 2011)
Petercsák Tivadar: Oktatási együttműködés a Dobi István Vármúzeum és az Eszterházy Károly Főiskola között
vészeti időszaki kiállításait, mint pl. a Kassák, Ziffer tárlatot vagy a lengyel plakátművészetből készült válogatást. Az Egri Akvareli Biennálékon rendszeresen részt vesznek a főiskola tanárai és tehetséges diákjai, a múzeum pedig törekszik arra, hogy a biennálék révén kialakult akvarell-gyűjteményben megfelelően képviseljék a főiskolán folyó művészeti tevékenységet. A Dobó István Vármúzeum az ország egyik leglátogatottabb múzeumaként - évente 4-500 000 látogató keresi fel - az 1990-es évek köze^ pétől a vár történeti hagyományaira építve szervez a közönség számára vonzó és élményt nyújtó történelmi programokat. Szakmai munkája alapján elnyerte „Az év múzeuma 2001” kitüntető címet, látogatóbarát programjai révén pedig a „Vendégbarát múzeum” címet is megkapta. A múzeum az utóbbi évtizedben komoly szakmai eredményeket ért el a kulturális örökség tárgyi és szellemi értékeinek a megismertetése terén. Vonzóak a „Vitézek ékes oskolája” címmel meghirdetett múzeumpedagógiai foglalkozások, amelyek köre az állandó és időszaki kiállításokhoz kapcsolódó tematikával és munkafüzetekkel napjainkban folyamatosan bővül. Közkedveltek a diákok számára szervezett nyári Vártáborok, a vár történelmi környezetéhez alkalmazkodó és a látogatók számára élményt nyújtó programok (Végvári vigasságok, történelmi őrségváltás, élményelemek a kazamatákban, hang- és fényeffektusok az állandó vártörténeti kiállításban). A Dobó István Vármúzeum bekapcsolódott az északkelet-magyarországi TIMPNET Műhely munkájába, amelynek közönségkapcsolati és múzeumpedagógia képzései, programjai segítik a „nyitott múzeumok” körének bővítését, az iskolai oktatást és az örökségturizmus szélesítését. A múzeum részt vesz az OKM által támogatott Múzeumok Mindenkinek Programban, annak egyik bázis intézménye. A gyűjteményekhez, kiállításokhoz és programokhoz kapcsolódó interaktív foglalkozások tapasztalatai alapján fogalmazódott meg az a gondolat 2008-ban, hogy a múzeum bázisán és a főiskola Történet150