Berecz Mátyás szerk.: Az egri vár híradója 31. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1999)

Királyi Júlia: Gárdonyi Géza ismeretlen kéziratai

az ősi erejét tanulmányozzák és aszerint írjanak. A magyar író ne tintával írjon, hanem a szivárvány hét színével." Néhány példával érdemes illusztrálni, hogyan épülnek fel az egyes szócikkek: „Képes (möglich) Benne van ugyan az ó nyelvben is, de latin és német gaz. Sok igénk helyét birtokolja, sok színünket halványítja, s félreszorítja ezeket a szavakat is: erős, alkalmas, rávaló, rátermett, ügyes, arravaló..." „Kegyelemdöfés (gnadenstoss) Ha kegyelem, nem döf: ha döf, nem kegyelem. Inkább: könyördöfés, ha a könyört elfogadjuk s gyönyör kaptájára. De hát nem muszáj mindent egy szóval kifejezni. A nép és a régiek: Megadta neki az utolsót." Még egy érdekesség az Antibarbarus lapjairól: „Miért nem tudunk írni? A mi iskoláink nem nevelnek írókat. Akik írók, az élet neveltjei. Ha nem jól írnak, az iskola rontotta meg őket. Az iskola nem tanítja meg a fiatalságot beszélni. De hogy is taníthatná, mikor a tankönyvek sem tudnak. Amilyen a mester, olyan a tanítvány." Figyelemre méltó, ahogy Gárdonyi a szófajokról ír: „A névelő A nyelvtanok azt tanítják, hogy kétféle névelőnk van: a (az) és egy. Nem igaz. A magyarnak nincs névelője. Az a-ban, az-ban mindig mutatás, rámutatás van. Tehát nem névelő, hanem mutatószó. Az egy pedig számnév akkor is, ha súlytalan." Gárdonyi Antibarbarusával tehát útmutatót akart adni ahhoz, hogy mit és miért kell mellőzni a magyar nyelvben. Célja a magyar nyelv idegen hatásoktól való megtisztítása volt úgy, hogy mindig a véleménye szerint - a helyes példákat is felsorakoztatta. Jellemző, hogy ezt a kéziratát is sokszor forgatta, használta, javította. A géppel és kézzel írt lapokon nagyon sok javítást találunk,