Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 25. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1993)

Csiffáryné Schwalm Edit: A Heves Megyei Múzeumi Szervezet új kiállításáról

s legtöbbször a templomban őrizték őket. Két, szépen restaurált céhzászló mellett a vitrinekben vándorlókönyvek, céhlevelek, céhkorsók és pecsétek illusztrálják a céhes életet. Eger kedvező földrajzi adottságai következtében már a középkorban kialakult szőlőtermesztés és bortermelés a város legfontosabb gazdasági ága volt. A török hódoltság alatt elpusztult szőlőket helyreállították, s újabb területeket telepítettek be. A XIX. század végén a filoxéra járvány elpusztította a termőterület nagy részét, s az újratelepítés állami támogatással, ellenálló fajok meghonosításával ment végbe (kadarka, opportó). A szőlőművelés és bortermelés egész éves folyamat, évszakonként meghatározott munkák elvégzésével jár, s jellegzetes tárgyi anyag kapcsolódik hozzá (pl. kapák, metszőkések, ollók stb.). Szüret után a szőlőt hordókban szállították a pincéhez. Egerben a borospincék egy része a városnak házakkal beépített területére, másik része a városon kívül esik (ezek közül ismertebb pincesorok: Szépasszonyvölgy, Tihamért pincesor, Kis- és Nagy-Kőporos). A borházban taposták, majd később sutulták a szőlőt. A szőlődaráló (vagy szőlőmalom) feltalálója Oberfrank Antal, egri asztalosmester volt 1808-ban. A bor érlelésének és tárolásának kizárólagos helye a pince, ahol a hordók egymással párhuzamosan elhelyezett keményfa gerendákon, kantárfákon nyugszanak. Az otthonra szánt bort csobolyóban vagy rekeszekre osztott kosárba helyezett üvegekben szállították. A bortartó edénye/oiek rendkívül gazdag a skálája: az üveghutában készült borosüvegtől, kancsótól a mázas- és mázatlan fedeles cserépkancsókon át egészen a csikóbőrös kulacsig. A kiállítás második szintje a paraszti és polgári élet mindennapjaiba kalauzol. A mezőgazdasági és ipari-polgári népesség aránya Eger történelme során változó volt. A középkor folyamán kifejlődött városmagban együtt élt a mezőgazdasági-szőlőművelö és az ipari termelést folytató lakosság. Ekkor a két réteg szinte elválaszthatatlan egymástól, mert minden kézműves polgár egyúttal szőlőtermelő is, csak a török hódoltság után válnak szét, amikor kialakulnak Eger külvárosai, à hóstyák. A városkapuk előtt keletkeztek, ezért nevüket is innen kapták. Foglalkozás tekintetében az egyes hóstyák