Fodor László szerk.: Az egri vár híradója 25. (Eger Vára Baráti Köre Eger, 1993)

Sugár István: Az egri pasalik török várai (második rész)

nyítani látszik, hogy az uralkodó 1247-ben a szegedi hospeseknek, mint várnépnek adományozta a szomszédos Tápét. Sőt a XIV. szá­zadi Csongrád megyei főispánok egyúttal szegedi várnagyok is voltak. Gerő László - napjaink jeles várszakértője - szerint is IV. Béla a tatárjárás után építtette a szabálytalan hatszög alapraj­zú, belsőtornyos típus szerint a szegedi várat, melyből azonban semmi sem maradt fenn. A vár később külső sarolcvédműveket ka­pott, s mély és széles vizesárokkal vették körül. Cs. Sebestyén Károly azt vallja, hogy a középkori királyi vár 1514-ben kő- és téglaépítésü volt. A szegedi királyi vár uralkodói kézben többször cserélt gaz­dát; például nemcsak Zsigmond, de Lajos király is elzálogosította, Mátyás király pedig fiának, Corvin Jánosnak adományozta. Evlia Cselebi szerint a szegedi várat 1526. szeptemberében foglalták el a törökök. Szulejmán naplója, valamint Kemál pasazá­de szerint a már Budáról hazatérő egyik hadoszlop vette birtokába. Szulejmán látván, hogy „a vár nagyon kicsiny, ezért tehát Szinán építőmester a várhoz egy erős téglaépítményt készített. " Reizner János szerint török kézben nagymérvű építkezés folyt Sze­ged várában, de annak alakja és terjedelme nem változott. Úgy vé­lekedik, hogy a hódítók 1542—45 elkészültek a várban végzett épít­kezéseikkel; de Evlia Cselebi elismeri, hogy „az ellenség (azaz a magyarok, S. I.) idejéből a mai belső vár fennmaradt." Milyen volt tehát a szegedi török vár? Dzselalzáde 1526-ban készült leírása szerint már „erős vár" volt, „körülötte vont bástyái '-val. Ez volt tehát a törökök számára az alap, melyet azután sajátos igényeiknek és gyakorlatuknak meg­felelően tovább fejlesztettek, erősítettek. A szegedi erőd szabálytalan hatszög alaprajzú volt, négy szögletén egy-egy előreugró, 12 méter átmérőjű körbástyával. A. délkeleti sarokbástya volt az Evlia Cselebi által említett „vízto­rony", melyet szerinte Szinán Kodzsa épített. Ez a 15 méter magas és 20 méter átmérőjű építmény egy nagyobb és egy benne elhe­lyezett kisebb átmérőjű hengertestből állott. A falvastagsága a földszintjén 3 méter volt, s az emeleteket létrák kötötték össze. Falát 14 lőrés törte át.

Next

/
Thumbnails
Contents