Szabó János Győző szerk.: Az egri vár híradója 16. ( Az Egri Vár Baráti Köre Eger, 1981)
Sugár István: A török kézen levő nagyobb magyar várak kapitulációs egyezményei a felszabadító háború során
akik a felszabadító háborúk alatt, tehát 1683-tól pártoltak át az iszlámra, mindenképpen a várban kellett maradniok, s elmenetelükre semmi úton-módon nem kerülhet sor. Akik azonban ennek ellenére mégis megmakacsolták magukat, nem volt szabad őket ezért zaklatni, s ezek az eltávozókkal a határra voltak kísérendők. Váradon kimondták, hogy a mohamedán hitre tért deákokat és tolmácsokat nem szabad háborgatni emiatt — s ha kívánták, tetszésük szerint választhattak a maradás vagy a távozás között. A gyulai megadási egyezmény nem tért ki részletesen erre a rendkívül fontos kérdésre, csak az ott lakott rácoknak (akik sokan voltak) adatott meg a szabad választás lehetősége. Ez tehát annyit jelent, hogy Gyulán török nem maradhatott. Nem tudjuk, hogy akadt-e számos renegát, aki a rekatolizálás helyett az oszmánokkal való távozást választotta, ennek a ténye azonban semmiképpen sem zárható ki, ugyanekkor viszont Egerben és Székesfehérváron megadták a lehetőségét még a törököknek is a helyben maradásra. Az egyezmény szövege Váradon a törökök helyben maradási lehetőségére nem tért ki, de az elemző kutatás Egerben azt bizonyítja, hogy egy sor váradi török maradt Magyarországon, s jutott Egerbe. 9 A körültekintő váradi törökök kikötötték az ő oldalukon küzdött, s a várban talált „rebellisek"-nek, azaz Thököly Imre kurucainak a bántatlanságát is — s bár nem említi az egyezmény szövege, de bizonyos, hogy ezen az úton-módon biztosították a törökkel való esetleges távozásukat. A törökség elvonulása A kapitulácios egyezményekben a császári oldalról közreműködő császári tábornokok kötelezettséget vállaltak arra, hogy „elegendő", illetve meghatározott számú szekeret és hátaslovat bocsátanak az elvonuló öregek, nők, gyermekek és a poggyász szállítására. Egerben 250, Fehérváron pedig 300, Gyulán pedig 350 befogott szekeret, sőt még 50 nyerges lovat is biztosítottak a hazatérő törökség részére. Az elszállítás, illetve kísérés a magyar—török határig történt, éspedig a vízi út maximális igénybevételével. Ezért a fehérvári törökök számára „70 vagy több bárkát" kellett a Dunán készenlétbe állítani. Az elvonuló törökség biztonságára kísérő császári fegyveresek őrködtek. Egerben a kapitulácios egyezmény 400 német lovast írt elő. A kapitulált törökök hazatértében két esetben találunk a többitől lényeges eltérést. Az egriek elszállítása igen körülményesen történt, melynek magyarázatára eddig okot nem találtunk. Eszerint Egerből Várad felé kísérték a törökséget, majd pedig onnan Tokajhoz. A váradiak elvonulása még nagyobb bonyodalmak között történt, ugyanis a kapitulácios egyezmény ellenére nem kísérték a törökséget első lépésben a magyar—török határra, hanem Tiszaladányhoz vezették őket, ahol letáboroztatták az embereket. Az történt ugyanis, hogy Veterani al-dunai harcai során egy magát a szabad elvonulás feltételével megadó őrségét a törökök a hadi jog ellenére fogságba ejtették. A bécsi hadvezetőség azután csakis ezeknek a császári katonáknak a szabadon bocsátása ellenében volt hajlandó hazaengedni a váradi oszmánokat. A létrejött megállapodás nyomán azután 1693. február 14-én Karlócánál átadták a török hatóságoknak a nagyváradiakat a még életben talált 200 császári katona ellenében.
