Árva Erzsébet – Pozsonyi József: Deportáltak — Balmazújvárosról elhurcoltak visszaemlékezései / Újvárosi Dolgozatok 4. (Balmazújváros, 1989)

Tartalom

I. rész A DEPORTÁLÁSOK TÖRTÉNETE AZ ÍROTT FORRÁSOK ALAPJÁN Hazánk huszadik századi történetének van egy olyan tragikus időszaka, emberek tízezreinek életében egy olyan fájdalmas esemény, amelyről nem szoktak, nem szerettek és sokáig nem is volt szabad beszélni vagy írni. Ez alol csak az emigráns sajtó volt kivétel.

1 E tragikus események azután következtek be, miután az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenben bejelentette, hogy hazánk fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval és hadat üzent Németországnak.

2 A Vörös Hadsereg a fegyverszünet ellenére törvénytelen, sokszor aljas és embertelen

3 módszerekkel gyűjtötte össze a civil lakosságot az ország „felszabadított" területén. Ezekről az eseményekről a Német Szövetségi Köztársaságban már 1950-ben könyvet adtak ki. A magyarországi politika és a pártcenzúra miatt hazánkban az eltelt négy és fél évtized alatt részletesebb mű nem jelenhetett meg. A magyar történetírás negyvenöt éven keresztül a történteket vagy agyonhallgatta, vagy olyan, a történelmi tényeket és az igazságot meghazudtoló demagógiával summázta, mint azt például Somlyai Magda teszi „Nagy csaták után 1944—1945" című könyvében. Szerinte „a közmunka — kicsit bosszús, kicsit tréfás korabeli elnevezéssel, a szovjet katonákat idézve: a málinki robot — révén a magyar nép részese lett a fasizmus elleni harcnak." A Szovjetunió — írja — „felszabadulásunkért küzdve akkor is igényt tarthatott volna a magyar nép munkaerejére, élelmiszerkészletének egy részére, ha hadtápvonalának hosszát nem száz meg száz kilométerekben kell számolnia, ha nem egy háborúban tönkretett mögöttes terület csökkent erőforrásaival kell verekednie a fasizmus fölötti győzelemért." Sólyom Magdának az a megállapítása pedig, hogy — „a magyar nép megértette, hogy jogos - mind munkában, mind anyagi javakban - a tőle követelt részvétel", s hogy „ezt a megértést nem cáfolja még az a tény sem, hogy esetenként voltak, akik húzódoztak a követelmények teljesítésétől"

4 - nemcsak cinikus, de nagyfokú politikai elvakultságra is vall. Azok közül, akik e megértést tanúsították — a hatalmat akkor maguknak vindikálok — nemhogy önként nem jelentkeztek, de más módon sem vettek részt e kényszermunkán. Vae victis! Jaj a legyőzötteknek! Livius óta sokan mondták. A rómaiakat legyőző Brennus gall vezér példáján az elmúlt évszázadokban sok győztes bánt kénye-kedvére a kiszolgáltatott legyőzöttekkel. A szovjet kormánynak és a vörös hadseregnek Magyarországgal és a magyar néppel szembeni 1944. év végi és 1945 januári intézkedései esetében a deklarált szándék és a megvalósított gyakorlat között nagy az eltérés. A Szovjet5