Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Egey István (1828-1895) és Egey Imre ( 1843-1911)

fényképészei versenyeztek, igen nagy elismeréssel találkoztak. A Parisban megjelenő „Photograph News" ez évi 71-ik száma is elismerőleg emlékszik meg hazánkfiairól, s különösen azoknak kitűnően sikerült látogatójegyeit emeli ki."

240 Hogy megérthessük ennek a technikai újításnak a lényegét, be kell tekintenünk a fényképkészítés mesterségbeli titkaiba. Nem véletlen, hogy ebben a korban a fényképészek hirdetéseikben tájékozatlanok számára jórészt érthetetlen technikai jellegű újításokkal, szakkifejezésekkel dobálózva versenyeznek a közönség kegyeiért. Mint Komlóssy Arthur emlékezik a századvégről visszatekintve erre a kezdeti korszakra: „A photographia óriási lendületet nyert hazánkban, mindenütt s így városunkban is az ötvenes évek végén hivatásos fényképezők telepedtek le s nyertek állandó foglalkozást, s ha igyekeztek, vagyont is tudtak szerezni. Ezen fényirda-atelier tulajdonosok a titokszerűségbe burkolózva évtizedeken át fenntartották kizárólagos uralmukat s a laikusok elől féltő gondossággal tudtak bezárkózni..."

241 Lehetséges, hogy a mesterségbeli titkokat nem árulták el, de miért is árulták volna, amikor ez volt keresetük alapja: inkább tovább növelték a titokszerűséget, akkor is technikai újításokat emlegetve, amikor ilyesmiről szó sem volt, csak a naiv és laikus közönség szemébe lehetett vele port hinteni - a szaklapokban ezek furcsa módon soha nem szerepelnek, s találmányként sincsenek GONDY ÉS ECEY 77 szabadalmaztatva. A közönség azonban lelkesen csodálja a kirakatokban az üde színezetű anilin képeket,

242 noha nem tudja, mi is az, s lelkesedik a világítási módszerért, noha a képen nem fedez fel különbséget... . A fényképészek ebben az időben csak a technikai ismereteik révén versenyezhettek egymással, hiszen végső soron mindegyikőjük ugyanolyan fényképeket állított elő. Ezért kerülnek fel a palettára a színezett fényképek, a chromotípiák, a tablók, az albumok, a nagyítások, a művészi retusálás - csak legyen, aki megfizeti. Gondy Károly pályáját is sok ilyen „találmány" kíséri - egyiknek sem sikerült technikatörténeti nyomát lelni, az említett világítási rendszer kivételével. A szerkezetet Szilágyi Gábor így mutatja be az 1871-es londoni világkiállítás ismertetője nyomán: „Gondy Károly műtermében nagy alakú, elöl nyitott, szétbontható 'dobozba' ültette a modellt, melynek mind oldalai, mind a teteje tetszés szerint mozgatható volt, függönyök beilletve elhúzásával a fény mennyisége csökkent illetve növekedett. Még a fény beesési szögét is módosíthatta a debreceni fényképész - 'a világításra beeső fény 45 fok alatt festői' ugyanis -, a legváltozatosabb fényeffektusokat valósítva meg immár oldalvilágítással is rendelkező műtermében. »A fényképészeti félhomálynak eszközöltetése céljából« Gondy 7 újfajta világításmódot használt, és pedig: közvetlent, egyen méretűt, fél-