Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, polgárok
mindenszentekkor fényárba borítása marad: és a Jóna családon kívül senki nem emlékszik és nem emlékezteti többé felesége származására, aki ekkor már pusztán „a Gondy fényképész neje". 166 Felesége és fia halálakor Gondy Károly már nem fiatal, elmúlt ötven éves - és itt marad egyedül, úgy, hogy se múltja, se jövője nincs biztosítva a nevének. Otthon, a házban, még sincsen azonban egyedül, körülveszik mindazok, akiknek ő az ura és parancsolója: segédei és tanulói, hetese, szakácsnéja vagy gazdasszonya, a ház lakásainak lakói és bérlői, kutyái és macskái - és természetesen a vendégek megállíthatatlan folyama: zajlik körülötte az élet, cserélődnek az emberek, dolgozik. 1892-ben aztán nagy változás áll be az életében: ekkortól lakik a házban valaki, aki neki parancsol. Ebben az évben született ugyanis Gondy Klárika, kinek édesanyját, bizonyos Boros Róza kisasszonyt, egy péterfiai kovácsmester egyetlen leányát, majd csak 1894. április 30-án vezeti a Szent Anna templom oltára elé Gondy Károly, „a legszűkebb családi körben". 1 " 7 Az anya 30 éves gyermeke születésekor, az esküvő idején már Gondy háztartásában él, azt viszont nem tudjuk, a szülés előtt is így volt-e ez. A kapcsolat törvényesítésének időbeli elhúzódása mindenesetre arra utalhat, hogy Klárika nem volt tervezett gyermek. Boros Róza a későbbiekben sem igen teszi ki a lábát a házból, a háztartással, gyermekneveléssel, cselédek felvételével és oktatásával foglalatoskoGONDY ÉS ECEY 55 dik, varrogat - úriasszonyi státusa van tehát, de társadalmi eseményekben nem vesz részt. Férjéhez hasonlóan adományaival támogatja a nőegyletét, de ülésein nincs ott, a századvégen tagja lesz a frissen alakult állatvédő egyesületnek, de csak a tagdíjjal járul hozzá tevékenységükhöz. Klárika már hatéves volt, amikor anyja először elment férjével a függetlenségiek báljára - akkor hagyta először magára a gyermeket - de erről csak Gondy Gondy Károly második felesége, Boros Róza, 1880-as évek, albumin, vizit