Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, debreceniek

éppen ezért sem érzékeli még saját vesztét, hiszen eszményeit minduntalan megerősíteni hallja, így, önmaga és az idegen szemlélő számára is erős, nagy tömegű és társadalmi bázisú rétegnek mutatkozik, amely dinasztiális és virilista okoknál fogva, a városi közgyűlés soraiba beépülve és szinte minden fontos pozíciót betöltve, majd' az egész Hortobágyot saját földjeként birtokolva még mindig - és még sokáig - mérvadó, közvéleményt befolyásoló tényező.

103 Gondy Károly a városi múltat egy az egyben, mítoszként elsajátítva és magáévá téve, nosztalgikus viszonyt ápol a példaképéül választott cívis társadalommal, amelyről a századvégen a következő, bizonyára személyes tapasztalaton alapuló képet festi. „A tisztességes, dolgos munkás ember" ha este fillérjeivel a kocsmába tér, parancsolhat a világnak, mert megérdemli. „Szabadon jár itt a szája, ha már a garasát letette, itt süllyeszti a spanyol hajókat, mert Amerikában a bátyja is becsületes csizmadia. Nem az Atya Isten, de ő mint Isten fia veri meg Bánffyt, légbe röpíti a delegációt, és élteti Kossuthot és Rudolfot, kik szerinte élnek és soha meg nem halnak. Ilyenkor a hetedik mennyországban mint Háry János vitézség és föld között lebeg, lábát csak úgy lógatja a nagy semmiségbe... A vele együtt érző társaság mulat az esztelenségeken, de van köztük egy Júdás, ki folyton üres pohárral koccint, és nagy vétkességet lát a részeg beszédében, mert szerinte még mindig borban az igazság... [pedig] a csizmadia volna az első, ki leborulna GONDY ÉS EGEY legott a parancsoló király áldva lépő lábainál !"

104 A jelenet jól érzékelteti azt az ambivalens viszonyt, amely egyrészt a társadalmat a politika - számára nagyrészt felfoghatatlan célú és értelmű - szólamaihoz fűzte, amelynek a személyes életet, a magánszférát érintetlenül hagyó volta a függetlenségi harc hőseit csakúgy, mint a királyság képviselőit, mesebeli figurákká transzponálta; másrészt, amely Gondyt ehhez a társadalomhoz fűzte. Illúziók táplálta, eldöntetlen és meghatározatlan, de mindenképpen elfogult szemléletmód volt ez, amely bármilyen tettet képes volt a saját szemszögéből értelmezni, egy néha csak általa értett kódrendszerbe beilleszteni, amely úgy volt forgatható, hogy egyszerre fogadhassa el a parancsoló király személyét és vethesse el a Monarchia eszméjét. Az alkalmazkodni kész fényképész számára Debrecen egy megoldandó feladat: hiszen „debrecenivé válni" jóval többet jelent, mint pusztán a város lakójának lenni. Gondy debreceni lélekre szeretne szert tenni, egy debreceni fejével akar gondolkodni és szemével látni, a lapokban közzétett írásaiban ezt a szemléletmódot képviselni. Hiába büszke ugyanis ő arra, hogy Debrecen lakosa, ha nem lehet a polgára. Nem elég, ha társadalmi állapotában polgárként viselkedik és cselekszik, ha ezt nem deklarálja senki, ha Debrecen ősi polgársága nem tekinti magához tartozónak. Gondy kezdettől fogva velük igyekszik