Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

Előszó - Gondy Károly (1836-1912)

GONDY ÉS EGEY Csak midőn Toldy Ferenc Magyar irodalomtörténete jelent meg [1851-ben], soroztatta be azt kötelező tantárgyul az osztrák közoktatásügyi miniszterrel folytatott hosszú harcok után a mi lelkes igazgatónk, Horváth Cyrill."

53 Gondy műveltségének ezen eredményesen és tartósan lerakott alapjai felnőttkori tájékozódásának irányában, könyvtára összetételében is megfigyelhetőek, kimutathatóak; olyannyira, hogy debreceni lakása szalonjának - vagy talán könyvtárszobájának - plafonján a stukkó-galambok Goethe Faustjának tekercseit tartották a csőrükben. A hatodik osztályba Gondy már ismételt próbatét után léphet csak fel, de teljesítményével ekkor tűnik ki először - és utoljára: „remek írása által a próbatéten minden hallgató figyelmét magára vonta" - jegyzi be a naplóba Szepesi Imre.

54 Ebben az évben minden tárgyból igen gyengén szerepel, sokat mulaszt, betegség miatt 177 órát az első félévben, fölfogása lassúnak, előadása lankadtnak, akadozónak ítéltetik. Arra a kérdésre, hogy mi legyen jövő hivatása, mindenesetre iskoláinak folytatását ígéri, hogy milyen irányban, azt még nem konkretizálja. A következő félévben azonban ugyanerre a kérdésre már „nem tudatik" a válasza.

55 „Midőn az érettségi vizsgák közeledtével egyenként megkérdeztettünk, ki milyen pályát választ, (...) az osztálytanár (...) én tőlem ugyan hiába kérdezte, még a mai napig sem tudom, mi lesz belőlem! Örökké függetlenséggel álmodom... Inkább [legyek] utolsó független szolga, a bérelt uraktól irtózom!" - mondja később erről.

56 Ebben az 1853/54-es tanévben, a VII. osztály első félévének végén Gondy Károly rossz előmenetele miatt elhagyja az iskolát. Másfél éwel az érettségi előtt tehát abbahagyja gimnáziumi tanulmányait, s később sem fejezi azt be! Nem tudható, hogy az iskola tanácsolta-e el Gondyt, vagy gyámja elégelte meg a fölösleges pénzkidobást, és késztette jövedelmezőbb pályára menni, esetleg elapadt volna a pénzforrás, vagy ő maga határozott így. Gimnáziumi éveire, és egész, pesti belvárosban töltött gyermekkorára, pajtásaira, mindazonáltal, szívesen és büszkén emlékszik vissza. „Hajdan nem vasbottal és égő szivarral járt oskolába az aranyos ifjúság, volt egyéb cipelni valója. A PárizPápai szótár egy magában nyomott két kilót, a Véga logartáblái is vagy egy kilót. A sok rendes iskolai könyvön kívül hurcoltuk a magyar, német, latin, görög chrestomathiákat, mindmegannyi cserepes virágültetvények a klasszikus és modern irodalom chaosából. Ha aztán úgy azt a tudomány-quodlibetet, a könyvrakományt letehettük, miénk volt a világ - azaz csak Budapest széles Új világ utcája. A vármegye pontja mellett futkostunk, szedtük a hátunkra a kőnél keményebb labda-ütéseket."

57 „Gyermekkori remek labdáim a szomszédunkban lakott politikus csizmadia Kmethy műhelyében készültek. A csizmadia jeles vérből vette eredetét, Kmety tábornok, és az itt helyben [Debrecenben] is elég ösmeretes Dr. Kmetty édes testvére volt. Köztök mindenestre m