Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

Előszó - Gondy Károly (1836-1912)

GONDY ÉS EGEY mit csinált az 1846/47-es tanévben. „Nyolc éves koromban a második elemi osztályban arról voltam nevezetes - meséli iskolai élményeit - hogy szépen és helyesen tudtam írni. Az év végén tett vizsga alkalmával szépen felöltöztettek, és akaratom ellenére kesztyű-békóba szorították kacsóimat. Kínomban majdnem megtanultam fütyölni, fanner István tanítóm - ki később énekes lett és ez utóbbi minőségében a helybeli színháznál is volt szerződtetve - egy hosszú szál krétát nyomott a markomba. így állottam ki a nagy hallgatóság előtt az emelvényre, melyen egy nagy fekete tábla díszlett. E nem várt kitüntetéssel felébredt bennem bizonyos neme a büszkeségnek és az öntúlbecsülésnek. Mint a nap hőse érezhetően nőtt alattam a föld, míg a díszes közönségen végigpillantottam. Diktáltak azok a pesti sváb bürgerek sok cifra mondatot, de nem fogtak ki rajtam. Egy gazdag, Wagner nevű pékmester, kinek Tóni fia velem ugyanazon osztályba járt, nagyon zokon vette, hogy nem az ő fiát érte a kitüntetés, ugyan csak meg examinait. Ennek azonban felsültem. Azt találta diktálni: „Egy száz forint" - én pedig azt írtam: „Egy szász forint". Tanner azzal mentett ki, hogy német fiú vagyok, amilyen ő maga is volt. Hiszen azért járattak Németh András magánintézetébe, mert ő volt az egyedüli magyar tanító egész Pest területén."

42 „Gyermekkoromban szerepelt a nevem az iskolai aranykönyvben. Akkor nem magam, de tanárom írta belé a nevemet, [mint] kitüntetést".

4

'' Az 1847/48-as tanévben, 11 éves korában adják be a Piarista Gimnáziumba, fizető diáknak - s ez a státusza végig nem változott: tanulmányainak egész ideje alatt közepes tanuló volt, (egyedül németből volt végig jelese), semmilyen értelemben vett rendkívülit nem produkált, a hivatalos bejegyzéseket soha nem kísérik az anyakönyvben megjegyzések. Osztályfőnöke Szepesi Imre volt, a görög és latin nyelv tanára, a zenei nevelés buzgó harcosa. Az ő tanítványa volt Bignio Lajos, a bécsi Operaház magánénekese, Gondy osztálytársai közül pedig, néhány évig, amíg ki nem maradt, Káldy Gyula, a pesti Operaház leendő igazgatója - akihez felnőttkorukig megmaradó barátság fűzte Gondyt

44 - és a Bogisich testvérek, a belvárosi csizmadia fiai, akik közül Mihály zenetörténész és címzetes püspök lett - és talán Gondy Károlyba is tanára csepegtethette a zene iránti szeretetet. „Magam is e jeles rendnek köszönhetem, hogy most magyarul és nem németül írok - állítja Gondy. Horváth Cyrill, Szepesi Imre, Somhegyi Ferenc, volt jeles tanáraim mentettek ki a német hínárból, mibe magyar iskoláink a forradalom után kerültek. I848/49-ig 86-ra emelkedett a magyar lapok száma - 1850-ben visszafojtott lélegzettel lestük a magyar irodalom agóniáját: 9-re apadt a lapok száma."

4S Gondy nem mesél ugyan nekünk a márciusi, forradalmi eseményekről, de hogy akaratlanul is részese kellett, hogy legyen azoknak, még ha tevékenyen nem is ártotta bele magát, azt már