Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, művészek
jának nevezi 4 " 5 - hiszen „a valóság" leképezése lehet a művészet egyetlen célja. Noha életének minden tette ellentmond neki, a festészetben, a művészetben elutasít mindenféle individualizmust: ami ellenőrizhetetlen, afelett nem gyakorolhat hatalmat, nem húzhat rá egy megtanulható, egységes szabályrendszert, a Mintarajziskola szabálykönyvét, amely meghatározta, hogyan kell eget, vizet, fát festeni, és hogyan komponáljunk meg egy tájképet, mi legyen egy csendéleten, milyen színnel fessük a különböző tereptárgyakat és merre nézzen a modell a portrén: könyvtárában megtalálható Székely Bertalan ilyen tanácsokat összegyűjtő munkája, A figurális rajz és festés elvei is. Gondy ilyenfajta leírt szabályokat kér számon: megdicséri a képeken az „eget", a remek távlatot, a tiszta modort, az impaszta helyes alkalmazását, de megrója a „fényképészeti keresettséget"(!) és a „színvakságot" (amely a szecesszionisták jellemzője). A nyilvánvaló ízlésbeli idegenkedés mellett ez is vezethette a tollát, amikor eleve elutasít mindent, ami kívül esik ezen a szabályrendszeren. Nincs most itt tér annak kifejtésére, hogy a megismerhetőségnek ez a szigorú rendszerszerűsége mennyiben játszott szerepet például a kertészet iránti vonzalmában. A kertészet tipikusan az a terület volt, amely bizonyos szabályszerűségek elsajátítása után biztos kézzel volt művelhető: és Gondy Károly pontosan tudta, milyennek kell lennie egy „szép" kertnek, milyen szín- és rendszabályoknak kell érvényesülni, hogyan kell és GONDY ÉS ECEY milyen növényeket csoportosítani, még a divathoz is alkalmazkodni, hová szobrot elhelyezni, stb.: ő ennek volt a művésze: „a jó kertész, mint a jó festő, kevés, de állandó színekkel dolgozik, de még átmeneti chromaticai szín skálával sem rendelkezik, nem vegyíthet fel tintákat, csak kész színek állnak rendelkezésére. Mennyi gond s szorgalom kívántatik, hogy beteg szirom vagy rendhagyó levél ne zavarja a harmóniát, arról csak gyakorló kertésznek van fogalma..." „Azt is érzi a művész szeme, mennyire felette áll a jeles kertész a festőnek! - ha a kertészeti anyag állandó volna, a kertészet szinte helyet foglalna el a képzőművészetek sorában. Hej! Ritka a helyes szín- és formaérzékkel megáldott egyén!' M0(> Mesterségét, a fényképészetet is egy ilyen szabálykönyv betartása mellett művelhette évtizedeken át olyan sikeresen: ismerte, és betartotta azokat az egyezményes jeleket, sémákat, sablonokat, amelyek által egy kép mindenki számára olvasható volt: nem személyeket, hanem típusokat fényképezett: apát, anyát, gyermeket, idillt - és mindenben alkalmazkodott az elvárásokhoz, a divat, az ízlés változásaihoz, még a beállításokban, a világítási módban is. („Hogy én a világításban a Rembrandt modort követem, nem annyira az én ízlésem, mint a divat követelménye." 407 ) A szabályok helyes alkalmazásától ugyan még nem lett valaki művész, a közönség kiszolgálásához azonban ennyi is elég volt: ő maga semmilyen
