Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, művészek
GONDY ás ECEY módon nincs jelen ezekben a képekben; vagy ha mégis, akkor éppen e szigorú rendben. És talán ezért nem tudott már különbséget tenni a műalkotás és a giccsfestészet között sem: hiszen a célját mindkettő elérte: a közönségnek tetszett. „Hangulata" a nézőnek kell, hogy legyen, ha a képre tekint, a festőnek ezt kell kiváltania: a nézőt a kép „szórakoztassa", és ne kelljen a festő rosszkedvét szemlélnie! Gondy Károly az új művészetet szemlélve megrémül, és kínjában zavartan mosolyog: „Nevetem azt a felfogást, amikor a művészetben is a modernet keresik" - írja 1900-ban. 408 Az individualizálódó művészet félelemmel tölti el, ha ugyanis mindenki azt csinál, amit akar, akkor nincsen mihez alkalmazkodni, nincs mit számonkérni: a világ már nem megismerhető, s így nem biztonságos hely többé. Pedig az individualizáció az egyetlen eszköz attól az úri középosztály igényei által létrehívott „pszeudo-művészettől" való elszakadáshoz, 409 amely ekkorra megmételyezi a magyar (képző)művészetet, s amely a művészet egyetlen céljának a szórakoztatást tekinti: „ez a festészet a konfliktust nem ismeri, vagy tudatosan elfedi: az életet idillként értelmezi: s ezzel kioltja, vagy az embertől távol tartja a bajokat, nyugtalanságot, sőt a gondolatot is, s ezzel fölmenti a gondolkodás kényszere alól". 41 " Láthatjuk, ez a képalkotás már korántsem az, mint a Molnár-féle, mégis becsap: elragadja a néző lelkét ugyan, de csak kiszámított, előre bejárt utakra, hiszen éppen a homályos vágyak, bizonytalan sejtelmek leképezése, formába öntése az eszköze. „Társasági" festészet ez már, amely jó médiumhoz méltóan manipulálja a néző gondolatait, érzelmeit. Mindezt olyan ügyesen csinálja ugyanakkor, hogy megtéveszti a műértőt is: Gondy Károly pedig nincs eléggé felvértezve ahhoz, hogy különbséget tudjon tenni: inkább fogadja el ezen képek egyértelműségét és közérthetőségét, mint a radikálisan új irányokat, mert ezek még bírálhatók a korábbi eszközökkel. Ő is érzékeli ugyan a különbséget Ligeti és Bosznay István vagy Pálfy József művei között, de a Ligeti és Rippl közötti hatalmas lépést már nem tudja megtenni - és biztos benne, hogy neki van igaza: ez a „szeceszszió-processzió" majd elmúlik. 4 " Gondy nem is próbálja megérteni a moderneket, nem tud, nem akar közöttük különbséget tenni, s minden „elhajlást" egyszerűen a mélyen megvetett és meg nem értett „szecesszió" fogalma alá sorol be. „Ki rajzolni, sem festeni nem tud, gyermeki fantáziában szecesszionistának nevezi magát, mert: ez a divat. Hátha a szabó eltussolja a ruhát, vagy az építésznek bedől a magas fala: az is azzal kielégít, hogy: ez a divat? Annál igazságosabbat alig mondott még a bölcs királyunk, hogy: e RipplRónay féléket nem volna szabad nyilván bemutatni. Bécsben, a Künstlerhausban külön osztálya van e torz szüleményeknek, mint a vaksz-kabinetben. Igen, a király tehet itt a legtöbbet (!), ki székvárosából száműzi a művészet eretnekeit." 412
