Várhelyi Ilona: Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt (Debrecen, 2009)

A Krisztus-trilógia keletkezéstörténete

személyiség, aki nem veszi magára az elvárások szerinti politikai szerepet, törvényszerűen a vallási és politikai hatalom összefonódásának áldozata lesz. Abban tehát, hogy Munkácsy a szenvedéstörténet, egyáltalán Jézus, illetve bibliai történet megfestésére szánta el magát, két közvetlen tényező játszott közre. Egyfelől Renan könyvének átütő fogadtatása, amely felszínre hozta az európai értelmiség - Párizsban különösen jól érzékelhető - világnézeti elbizonytalanodását. A hitnek a rációval való szembeállítása ekkorra már olyan szellemi vákuumot teremtett, amely igencsak kedvezett a legújabb és legveszedelmesebb materializmus, a marxizmus terjedésének is. Ezzel szemben viszont egyfajta vallási megújulás is érzékelhető volt, amint ezt a Montmartre-on 1875-re felépített Sacré Coeur (Szent Szív) fogadalmi templom is bizonyítja. A valláspolitikai viták egyre inkább személyes hitbeli állásfoglalást követeltek a kor emberétől. (A felvilágosodás küzdelmeiben tetőző szekularizmus Franciaországban már a XIX. század második felére kiszorította az ún. népegyházi modellt, és ez kedvezett a személyes elköteleződésen alapuló vallásosságnak.) Másfelől, Munkácsy számára a konkrét lökést a bécsi származású, de már Párizsban is sikeres műkereskedő, Kari Sedelmeyer egyre meggyőzőbb biztatása jelentette. Sedelmeyer korát megelőző „menedzser" volt, aki felismerte a média és a reklám fontosságát a műkereskedelemben, így biztatása nem nélkülözte az üzleti megfontolást sem, s ez igazolódni látszott G. Doré nagyméretű Jézus-képeinek nemzetközi sikerében. Sedelmeyer, akivel Munkácsy szerzőül Tolsztoj regényében szereplő Mihajlov a Pilátus előtt álló Jézusban a zsidó forradalmárt festette meg. Az ezért kapott bírálatra így válaszolt: "Nem festhetem meg azt a Krisztust, aki nincs ott a lelkemben." Munkácsy párizsi orosz barátja révén ismerte a regényt és a Mihajlov név alatt rejtőző Ivanov műveit is. Haynald Lajos fényképe