Várhelyi Ilona: Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt (Debrecen, 2009)

Jézus kereszthalála

meghatározott dallammal énekelték a zsinagógákban. Azt az evangéliumokból tudjuk, és Munkácsy képén is látjuk, hogy a Messiás ősének tartott Dávid éneke szerint megy végbe a Dávid-utódnak tartott Jézus kereszthalála. O pedig égre emelt tekintettel beleimádkozza a világba ezt a királyi jajszót: „Eli, Eli, lemá szabaktáni!" Az ott állók hallják, közülük egyesek talán meg is értik ezt az üdvtörténeti kapcsolatot, mások viszont csodavárásukban félreértik, és még ezt is ellene fordítják: „Ez most Illést hívja! Nézzük meg, eljön-e érte, hogy megszabadítsa!" (Vö. Mt 27,46-49; Mk 15,34-36) Ez a csodálatos zsoltár éppen úgy kettős kompozíciójú alkotás, mint Munkácsy Golgotája. Azért nevezi a Zsoltárok könyve az elhagyatottság és a bizalom imádságának ezt az éneket, mert a szenvedés mélységein átível Isten jóságának hite. A szenvedésből új élet születik. Ez a gondolatkör teszi különösen is alkalmassá ezt a zsoltárt a keresztény hagyomány számára, hogy nagypénteken Jézus nevében különös ünnepélyességgel keltse életre szavait a liturgia. Akár liturgikus élménye alapján, akár bibliaolvasása nyomán Munkácsynak ismernie kellett ezt a zsoltárt, és megérezhette a vers szerkezetének feszültségét. Ezt a kettősséget ösztönösen tükröztette a Golgota kompozíciójában! Ilyen értelemben az ő tehetsége is beteljesítette a zsoltárt. A festmény szerkezetével, színeivel, alakjaival látvánnyá varázsolta a zsoltárhangokat. A zsoltárt ember imádkozza. Azzal is, hogy Jézus imádkozik, emberségünkben osztozik. Abban pedig, hogy a kimondott