Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 40. A samanizmus emléke a nagykunsági népi orvoslásban
Ez a sötét elmével szerkesztett vád tartalmilag lényegesen eltér attól az Európaszerte szokványostól, amilyet a boszorkánypereknél előterjesztettek. Eltekintve az „ördöngös" - és a „sötétség fejedelme"-féle kitételektől, egész sámáni ceremónia, szertartás körvonalai bontakoznak ki belőle. S így adatul szolgál arra nézve, hogy abban az időben a sámánizmusnak- még sok maradványa élt és hatott a békési, sárréti, kunsági nép köreiben, hiszen a vád feljelentők, tanúk állításainak, vallomásainak summája. Szempontunkból tehát jelentős ez a történeti-néprajzi adalék. Bolyongó táltosaink örökhagyóira, előzőire utal. S közelebbi okát is adja annak, hogy ezek a sámánizmus megkopott, széthulló emlékeit némileg még összefüggésükben alkalmazták gyógyító vagy betegséget megelőző, elhárító varázslásaiknál. Az erről szóló, itt közölt adatokból a táltos mint magyar sámán tűnik elő, s gyógyító eljárásában megtaláljuk a sámáni gyógyítás legjellemzőbb vonásait. E cikk keretében csupán néhányat kiemelve. 1. ) Szerepel a sámán legfontosabb kultikus tárgya: a dob, - illetőleg valamilyen helyettesítő eszköznek kifejezetten dobként való használata. Leginkább kéznél levő, formára és hangosságra is hasonló helyettesítő: a rosta. Többnyire fakanállal, ritkábban késsel „dobolnak" rajta. De nem csupán a formai hasonlatosság és a vele való művelet „dobolás" elnevezése avatja dobbá, hanem esetenként olyan rávetett rajz is, amilyenről az egyik adat beszél s amely hevenyészett vonásaival a sámándobokon fellelhető ábrázolásokra emlékeztet. Még inkább hasonlít ezekhez egy másik adatban leírt dobhelyettesítő rézkorong karcolt díszítése, az életfával 5 . Ezen pergők is lógnak, akár a sámándobon a csörgők, zörgő karikák. Hajha Jánosnak már valóságos dobja volt, bárha csobándongából készült is. „Ez az én csikóm" - mondta róla. 6 A dob a sámán képzeletében is: ló s azon nyargal a szellemvilág útjain: azt hajtja, mikor veri s úgy dobog az, mint a ló patája. — De táltosaink dobjára vonatkozó ismereteinket egy sárréti adat is gyarapítja: 1931-ben beszélte a biharnagybajomi öreg Somogyi Antal, hogy ifjú legény korában gyékényvágó emberekkel eljárt az irázi rétbe, Kornádi felé s a rét közepén ráakadtak a vén Hódas táltos kunyhójára. Ott látta, hogy „faabroncsra feszített nagykerekségű, lyukatlan bőr rostája volt, abban rázta össze a szárított virágot, a nagyját (t.i. a szirmokat) kézzel kiszedegette, a porát külön töltötte." Otthonában bizonyosan nem rostával, hanem ezzel a dobbal gyógyított volna, miként a minden cókmókjával költözködő Hajha János. 2. ) A sámán a dobbal idézi meg segítő szellemeit. Ennek zajára jelennek meg a táltos segítői is, leginkább madáralakban. Nem láthatók, csak szárnyuk csapdosása és hangjuk hallható. Említik a vércsét, vadlibát, bagolyt. A bagoly sámán-madár. S miként a sámán varázslásakor, úgy a táltos madarai is gyakran a dobban (a rosta alatt) gyűlnek össze és onnan röppennek szét. - A sámán olykor sóhajtással fogadja magába segítő szellemét. így a táltos is. Pl. az öreg Hódas is belelehelt a rostába. Másik alkalommal úgy tett, mintha két karjával el akarná kapni a láthatatlan nagy madarat és sóhajtott egyet. - A kunsági öregek és a sárrétiek érdekes történeteket tudnak arról, hogy a régi pákászok milyen meglepő hűséggel utánozták a réti madarak és egyéb állatok hangját. 7 Táltosaink varázslásaiban könnyen általános maradhatott tehát ez a motívum. 5 Hasonló díszítéseket láthatunk kunsági és sárréti pásztorok használati tárgyain is. Szűcs S..: Ősi mintájú ábrázolások pásztorok díszítőművészetében. (Múzeumi Levelek, l.sz. Szolnok, 1958.) Kaposvári Gy.: Élclfa-ábrázolásos lőporlarló szaru. (Uo. 2.sz. 1959.) 6 Sárréti öregek emlékezete szerint téli időben ólbeli legényjáték volta „lóugratás". A kémény alatt felszították a földön égő tüzel s láb közé szorított rostával azt kellett átugrani, dc úgy, hogy a ló háromszor nyerítsen. Háromszor ráütöttek ugrás közben a rostára. Akinek a lova nem nyerített, az kikapott. Kiáltották a nevét a soron következőnek: Vcsszős Pista most ugral,\ Haj, most ugrat, most ugrat,\ Kanyarilja az utalA Ha nem nyerít a lova, Majd vereslik a fara! 7 Szűcs S.: Pusztai krónika. Bp. 1946.(Pákásztanyán.)
