Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 40. A samanizmus emléke a nagykunsági népi orvoslásban

Egyszer a karcagi Fanzugon járt az öreg. Egy ott lakó ember a kunhegyesi vásárról jövet a Tíbuc-csárdánál találkozott vele és beteg fia nézésére hívta. „Most nem mehetek - azt mondja-, mert tudom én, mi baj van ott. Előbb vívnom kell még nekem azért a gyerekért. El van az választva. Azután majd megyek. Várhatnak." Nem is vártak hiába. Ahogy megígérte. Másnap lámpagyújtáskor benyitott. „Adjanak kezem ügyébe egy rostát. De a magukét, ne kölcsön kérjék. A kamrában van felakasztva, hozzák be." Elébb nem is ment a házba, hanem a pitarban pakolt le. Kanalat is adtak volna neki, de nem vette el. „Kés kell - azt mondja -, kenyérvágó kés." Egy kis követ vagy mit vett elő, osztán avval vonalat húzott a rosta fenekén végig. A vonal mellé egyik felől tenyérnyi karikát rajzolt, másik felől darulábforma jelet. A gyerek benn az ajtómegetti dikón feküdt. Mikor bement az öreg Hódas, megmutatta, hogy az apja álljon ide az ajtóhoz, az anyja pedig oda az ablakhoz. „Ennek így kell lenni" - azt mondja. A gyerek lábához tette a rostát: a karikába meg egy búzaszemet tett. Azután egy ideig nézte. Nézte a rostát, amint a gyerek lábánál volt. „A nagyapja hívja - szólt csendesen. - Egy nagy fa alatt ül, odaát a parton. Egy nagy fa alól integet." Igenám, de az már régen meghalt, a gyerek még meg se született akkor. A kés hegyével hármat ütött a rostára. A búzaszem háromszor felpattant, de mindig visszaesett a kis karikába. Az öreg mintha beszélt volna valakivel. Aztán kettőt ütött. De erre már átpattant a búzaszem a hosszú lénia másik oldalára. Evvel az öreg be is fejezte. Kilépett az ajtón, felszedte a cókmókját, elment. Hiába beszéltek hozzá, hiába kérdezték, nem szólt semmit. Másnap este meghalt a gyerek. Másszor egy túrkevei embert gyógyított volna. Nevezetes orgazda, betyárcimbora hírében állt az, nem is hiába. Egy éjszakai adás-vétel alkalmával a kabai csárdánál úgy összeverték üzletfelei, hogy lepedőben vitték haza. Az öreg Hódas is, mint sokattudó jövőmenő, jól ismerte. Éppen a csárdában időzvén, azzal vigasztalta, hogy talpra állítja. A hagyomány szerint: nem lehet tudni, szánalomból-e, vagy egyéb érdeke is fűződött a felgyógyulásához. Még azon éjjel megjelent betegágyánál. Ott volt adatközlőm nagyapja is, aki emlékezetben hagyta a történteket. Bemenvén az öreg Hódas, elhúzódott a sut szájához. Nem szólt bele a beszélgetésbe, csak ült csendesen. Lehajtotta a fejét, sokáig úgy nézett maga elé. Hiába volt nyitva a szeme, mégis mintha aludna. Várták, cselekszik-e már valamit. Egyszer-egyszer bólintott, legyintett ingatta a fejét. Az asszony rostát vett elő az ágy alól, egy hosszúnyelú fakanállal a padkára tette. Erre megszólalt „Legyenek csendben kendtek. Ne tegyenek semmit, csak csendben legyenek. - azt mondja. - Ne zavarják, aki jön." Melléhez fogta a rostát, behunyta a szemét, úgy ütögette. Elébb ritkábban, majd szaporán. Mondogatott valamit. „Haj, nőtt nagy fa, három ágra út alatta ..." így kezdte. Mire befejezte mondókáját, akkor már keményebben dobolt a rostán. Egyszer csak nagy kutyaugaj támadt kinn a pitarban. Mintha valami komondor ugatna. Megijedtek, hogy vajon miféle kutya lehet az, hiszen bezárták az ajtót! Az egyik ember felugrott ültéből és kinézett. Az öreg Hódas erre nagyot kiáltott. Mindjárt le is tette a rostát. „Majd elküldtem volna én. így itt hagyta a bajt" - mondta csendesen. Csakugyan ott hagyta, mert másnap meghalt az ember. A régi kunsági népéletnek Hódashoz hasonló másik alakja a vén Tambura Gyula volt. Száraz keresztelőben kapta ezt a nevet, mert valójában „valamiféle" Gyulának hívták s azért, mert a citerát mindig tamburának mondta. Sokan verték neki a tanyasi legények. Szerette hallgatni, míg el nem szundított mellette. Szótlan, morózus öreg volt. Sose láttak csizmát a lábán, ócska csizmafejben, szennyes nagy szűrben járt, cifrán ólmozott, faragott hosszú bottal. Kócos körhajában elette a zsír a szaru görbefésűt. Gyékénykosarakat árult meg ritkán található jó gyógyfüvet fedeles gyékény kupujkóban. Jött meg ment. Olykor megszállt