Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 36. Boszorkány-történetek a Nagysárrétről
Boszorkány-történetek a Nagysárrétről Sárréti öregekkel beszélgetve kihozza a szó, hogy ezelőtt az itteni falvakban bizony sok olyan személy élt, aki bűbájossággal, rontással, varázslással foglalkozott és abban lelte örömét, ha ártalmára lehetett felebarátjának, - egyszóval boszorkány volt. Azt mondják, hogy különösen Szeghalmon lakott sok ilyen elkárhozott lény. Ezek még meg sem elégedettek a maguk falujával, hanem éjszakánként más helységekbe is átjárogattak kártékonykodni. Úgy látszik nem ijedtek meg a máglya tüzétől, amelyen 1724ben megégették az idevaló Kós Andrásnét, akiről szavahihető tanúk esküvel bebizonyították, hogy ördögi mesterséget űzött, valóságos boszorkány volt és sokszor még emberi formáját is elhagyta. (Oláh Gy.: Boszorkányperek Békésmegyében.) Biharnagybajomban történt régen, már csak hallomás után emlékeznek rá, hogy éjszaka az utcákon csavargó legények elébe, azt se látták honnan, odatoppant egy fekete ló. Girhes volt. Úgy gondolták jártányi ereje sincs, mégis hirtelen felágaskodott és első lábait a közelben álló legény vállára tette, de az korántsem ijedt meg, hanem balkézzel megragadta a fékszárat. Boszorkány ez - monda a többieknek -, vigyük a kovácshoz, patkoltassuk meg! Az álmából felzavart kovács, mint sokat hallott, tapasztalt ember, jól tudta, hogy itt gyorsan kell cselekedni. Patkót vert hát a ló bal első patájára, azután végig vágott a hátán. Úgy elnyargalt az avval, amit kapott, hogy utána is alig tekinthettek. Majd napok múlva, úgy estenden, egy vén asszony állított be a kovács feleségéhez; azt mondta gyalog jött Szeghalomról és úgy elfáradt, mint a kutya. Nagy siránkozással mutatta bal tenyerét: egy patkó volt rászegezve. Ki járhatott volna végére a boszorkányok fondorlatainak? Mit miért cselekedetek? sokszor nem lehetett azt tudni. Egy bajomi ember abba betegedett meg, hogy minden éjszaka rángatta valami boszorkány, hol a lábát, hol a karját. Hiába vertek kést, villát az ajtószemöldökbe, hiába kötötték körül a kemencét lánccal, ablakra, küszöbre is hiába tettek nyírfaágat, nem ért az semmit, a boszorkány tovább garázdálkodott. Végre is egy bakonszegi javasasszonytól kértek tanácsot. Ez azután különbféle füvekből főzött fürdőt kommendált és megmondta, hogy amidőn a beteg először fürdik, megjelenik az, aki megrontotta, de semmiképpen be ne eresszék, mert a gyógyszer hatását veszíti. Csakugyan alig készült el a víz, teljes erejéből verte a bezárt kaput és egy túlsóvégesi öreg asszony, aki sohasem volt bejáratos a házhoz. Persze nem engedték be. Volt olyan ember is, akinek fejét rúgta meg a boszorkány. Úgy történt, hogy este munkából jött haza az illető s amint belépett a kapun, mintha hátulról jól fejberúgták volna. Visszanéz, hát látja, hogy egy reá régóta haragos, boszorkány hírében álló vén asszony ül a kapu tetején, majd átveti rajta a lábát és úgy elugrat vele, mintha lóháton ülne. Kis idő múlva kimentek megnézni a kaput, de a tetejét csakugyan nem lelték sehol. Egy püspökladányi gazda is megjárta. A feleségével a karcagi vásárra ment, más nem is ült a szekéren, csak ők ketten, teri sem volt rajta, mégis majdnem kidőltek a lovak a hámból mire célhoz értek. Már útközben nyilván látták, hogy nincs rendjén a dolog, de hiába tekingettek előre, hátra és vizsgálták meg a kerekeket, semmi gyanúsat sem vettek észre. Hát amikor a vásártéren szállnak lefele a székérről, látják, hogy a saroglyánál ott szöszmötöl egy falujukbéli szipirtyó. Köszönöm a fuvart, - azt mondja és már megy is tovább.
