Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 35. Nagysárréti babonák és mendemondák az elásott kincsről

A sokat tapasztalt öreg Demjéntől hallottam, hogy - 70 esztendeje lehet - valami nagybajuszú ember őgyelgett a bajomi határon. Egy hetedik gyerek volt vele, aki acéltükörrel nézte a kincset. Sorba járták a halmokat. Azt állította a gyerek, hogy a Lyukaslaponyagban sok kincset lát (így mondták már a táltosok is, hát igaznak kell lenni), de ha kivennék, elsüllyedne Bajom városa. Ilyen gonosz szándékkal ásták el valamikor! A Nemesföldön levő Disznóslaponyagban szintén látott. Ennek meg az a hibája, hogy minél mélyebbre ásnak utána, annál lejjebb süllyed. Nem lehet kivenni! Szent György éjszakáján tisztul a kincs. Ahol el van ásva, ott kis láng vetődik fel a földből. Ilyenkor tehát a kinn járó emberek: pásztorok, csőszök figyelemmel szoktak lenni. Egy bojtár a Kecskés-zugban, gyarmati földön látta a lidérc-láng fellobbanását, éppen egy régi csárda helyén. De azt mondta a számadója: „Betyárfészek volt ott, fiam. Átkos pénz az, bajt hozna rád!" Olyan eset is fordult már elő, hogy ősz ember mutatta meg a kincset. Egy püspökladányi gulyást is ilyen szerencse ért régen. Történt egyszer, hogy a Peres-kút közelében levő halomnál hálatta a gulyát. Szép holdvilág volt. A bojtárok elpihentek, a gulyás pedig botjára támaszkodva álldogált. Pontosan éjfélkor egy elhanyagolt külsejű öreg ősz ember jött elő a halom túlsó oldaláról. Egyenesen a gulyáshoz ment és csendesen így szólt hozzá: „Látom, fiam, hogy jólelkű ember vagy, tedd meg hát velem azt a szívességet, vezessél oda a kúthoz, és mosdassál meg, fésüljél meg". A gulyás csak ásítozott, nyújtózkodott, mintha igen elnehezítette volna az álom. Az ősz ember azonban tudta, hogy mire gondol. „Ne félj tőlem, fiam - monda -, nincs énbennem tetű, csak már régen nem mosakodtam, régen nem fésülködtem." Megsajnálta a gulyás, mivel csakugyan jó ember volt, s odavezetvén a kúthoz, megmosdatta és megfésülte. Visszamenvén akkor látja, hogy a halom túlsó oldala széjjel van nyílva. Az ősz ember belépett a nyíláson. „Sose félj, fiam - szólt vissza -, hanem gyere utánam, hadd háláljam meg a jóságodat". Lementek a halom nagy üreges gyomrába. Hét hatalmas vaskondér előtt állott előttük.. Az ősz ember leemelte az egyikről a fedőt. Színültig volt aranypénzzel. „Markold tele, fiam, két szűröd ujját, - így szólt - azután hagyjál magamra, mert éjfél után bezárul a halom, és megint nem nyílik meg hét hosszú esztendeig." A gulyás engedelmeskedett és megköszönve az ajándékot, kifelé igyekezett a megnehezedett szűrrel. Alig ért ki, összecsukódott a nyílás, még nyoma sem maradt. A gulyás házat, földet vett Ladányban, s gazdag ivadékai most is ott élnek. Egy udvari tanyást éjjeli álmából költött fel az ősz ember. Megrázta a vállát. „Kellj fel, fiam! Ne aludj most, hanem eredj ki a Tigicsérgáthoz s a hídtól naplementnek mérj ki a parton hétszer hét lépést,,. Ennyit mondott csak, azután eltűnt. Rögtön gondolta a tanyás, hogy azon a helyen pénznek kell lennie. Nem szólt a feleségének sem. Felrántotta magára a nadrágot, magára kapta az ujjast és egy ásóval kiment a mondott helyre. Jó marsot tett, mert nem volt közel. Sarkát a hídhoz illesztvén, mérni kezdte a hétszer hét lépést. Előszörre azonban elvétette a számolást. Kezdte másodszorra, harmadszorra, hetedszerre ... mindig eltévesztette! Addig bajlódott, vesződött, míg rávirradt. „Tudhattad volna, - mondta neki otthon a felesége, - hogy harmadszori felkeltésre kell elindulni!" Némelykor az álom is rávezeti az embert a földbe rejtett kincsre. Egy sápi csősz három éjszaka álmodott egymás után a Kálló-laposon lévő halomról. Mintha rajta lett volna s lejövet roppant bánkódott, hogy ottfelejtett valamit, de hogy mit, azt már nem álmodta meg. A negyedik éjszakán ásót fogott, és elindult szétnézni, nem lel-é valamit. Amint a halom tetején kihajított egy ásó földet, azonnal kifordult belőle egy kis mázolatlan cserép csupor. No, azt mondja, emiatt bánkódtam én álmomban. Mert a kis