Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 35. Nagysárréti babonák és mendemondák az elásott kincsről

elérkezett az ideje. Egyszer éjfélkor költegetni kezdték, hogy keljen fel, mert nem jó helyen fekszik. Előbb azt hitte, álmodik, de mégsem tudta mire vélni a dolgot, mert a konda is felkelt és húzódott lefelé, elmaradozva hol egyik, hol másik része, mintha terelnék. Ment hát ő is utána. Amint leért és visszafordult, látta, hogy a halom túlsó oldaláról egy széles nyíláson átvilágított a hold. A nyílásnál pedig különös emberi árnyékok suhantak el. Nagy lárma és pénzcsörgés hallatszott! Pár szempillantásig tartott ez, azután eltűnt minden és még nagyobb csendesség lett, mint azelőtt volt. Na, ez sem istenes dolog! - gondolta a kondás. Amikor elbeszélte egy nevezetes tordai öreg embernek, az csak bólintott rá. „Hát tudd meg fiam, - azt mondja - hogy ez így történik minden hetedik esztendőben. De fogadd meg a szavamat, és ne leselkedj utánok." Az öreg ugyanis egyszer - még fiatal korában - meg akarta lesni a titokzatos alakok műveletét, de azok úgy lehajították a halomról, hogy elnyomorodott. Van ilyen rossz hely több is, szanaszét a határokon. Igazán jól csak a régi bolyongó táltosok ismerték a földeket! Leginkább a rét rejtelmeiről szerettek beszélni. Azonban sok minden feledésbe merült már abból, amit ők hirdettek. De még így is nehéz lenne észben tartani azoknak a kis laponyagoknak és halmoknak a nevét (Bajomtól Dévaványáig, Szeghalomtól Karcagig, Nádudvarig, továbbá Kornádi és Csökmő környékén), amelyeket megásásra érdemesnek tartottak. Nekik ugyanis megvolt az a hatalmuk, hogy az aranyat, ezüstöt, rezet és drágakövet, akármilyen mélységbe voltak is elásva, meglátták. Többnyire azt is tudták, hogy miképpen lehet azokat megszerezni. Többek között beszélték, hogy a Nadányiak temérdek kincse Apavára halmában van. Két török fej van rajta. Minden hetedik esztendőben van olyan nap, amikor ki lehetne venni. De, hogy melyik az a jeles nap, - az már elfelejtődött. - A gyarmati Jányhalomban egy arannyá vált leányzó fekszik. - Szeghalmon a Turbuchalomban a török császárné drágamívű ékszereit látta valamelyik. Egy szép magyar katona ásta el ide, akit a fiatal császárné szabadított ki a rabságból. Hogy miként szabadult meg, és miért ásta el az ékszereket - azt itt nem lehet elmondani. A bajomi szőlőskert mögött domborodó Keresztéri porongról pedig azt híresztelték, hogy hét szürke csődör ára van benne eltemetve. Bizonyos Békési nevezetű gyarmati táltos többször ajánlotta Bajomban az öreg Somogyinak, hogy a Szurdoki porongot ássa meg, mert ezen és ezen a helyen pénz van. Az öreg Somogyi - saját szájavallása szerint - meg is jelölte a helyet, de jámbor ember lévén, nem kereskedett. Pedig ő kivehette volna, mert egyszer sem káromkodott életében. Ezelőtt még hivatalt viselő tekintélyes emberek is útra keltek csillagtalan éjféleken a múlandó földijavak után, amerre a táltos igazította őket.

1 A hagyomány szerint egy emlegetett nevű bajomi főbíró is talált pénzből vásárolta a sok földet. A tordai táltos megmondta neki (egy köcsög jó aludttejért), hogy az Óberettyó mellett melyik kis porongban van a pénz. Igaz, hogy ült rajta egy nagy göndörszőrű, fekete kutya, de megmondta a táltos, hogy avval ne törődjön, hanem álljon meg a porong hajlásánál, nézzen a szemébe, és háromszor kiáltson rá: vakk, vakk, vakk! Megijedt-e a kutya a főbíró ugatásától avagy megértette? -elég az hozzá, hogy sarkon fordult és elkullogott, le a Berettyónak. A főbíró pedig gyorsan kiásta a pénzt, mert csak addig lehetett, míg a kutya helye meleg volt. Igen mindenik faluban van talált kincsből gyűlt vagyon, meg olyan szegény ember, aki másként meg nem magyarázható módon hirtelen összeszedte magát. Vannak más módjai is a kincskeresésnek. ] Szűcs Sándor: A csökmői sárkány cs egyéb régi mendemondák. (ZiszafSldvár és vidéke, 1936. évi 22. szám.)