Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 35. Nagysárréti babonák és mendemondák az elásott kincsről

Meggazdagodott uzsorások, zsugoriak, akik sajnálják, hogy nem vihetik magukkal mindenüket a túlvilágra, szintén elföldelik összeharácsolt kincseiket. Bajomban hallottam olyan gyermektelen öreg házaspárról, aki a szőlőskertben ásta el pénzét. Mielőtt betemették volna, a vénasszony „ráürítette magát", hogy soha senki ki ne vehesse. - Egy régi karcagi főbíró, amikor el kellett hagyni hivatalát, három napig mulatott a Karajánosi-csárdában. Harmadnap éjszaka kiment a csárdamelletti laponyagra és elásta a bukszáját. Nagyon sok igazságtalan pénz volt benne. Háromszor utána köpött a gödörbe, hogy sohse tisztuljon meg. - Egy füzesgyarmati gazdag kupec halálos ágyán árulta el, hogy a Sütötthalom oldalában van a pénze, délnek, - de el ne felejtsék hétszer körüljárni, mert csak úgy vehetik ki. Nem egy üldözött zsivány is föld alatt tartotta a rablott pénzt. Onnan költögette. A híres nádibetyár, Orbán Gábor pénze a Gugyori ablaka alatt volt elásva. Amikor egy gulyáskunyhóban csellel elfogták, a csárdás vette ki. A villogónál is volt neki, Konyár alatt. Szilasi nevezetű szerepi betyáros pásztorember pénze pedig még mindig ott van a gyarmati földön, a Divíki-zug egy kis laponyagjában. Idáig még senki sem találta el, milyen fortéllyal lehetne kivenni. De vannak olyan kincsek is, melyek valamilyen titokzatos, ismeretlen módon kerültek a földbe. Az ilyeneket többnyire boszorkányok őrzik. Hosszúháttól le Zódonynak vezet egy út. Ezen az úton van egy olyan hely Hármashídon erről, ahol Szent György éjszakáján tizenkét órától egyig nem lehet elmenni, se szekérrel, se gyalog. Valami megállítja az utast, és nem engedi tovább, míg az idő le nem telik. Olyan pénz van ott, amit a boszorkányok őriznek. Hogy mi haszon háramlik ebből rajok? - azt ember még el sem képzelheti. Aki ilyen helyen nem vigyáz, az könnyen megjárhatja, mint a szeghalmi juhászbojtár. Legeltetvén a nyájat, a számadóval felmentek egy halom tetejére. „Na, fiam, - így szól a számadó - régi öregektől hallottam, hogy ebben is pénz van." Valami kis rongydarab volt a halom tetején. „Ni, - azt mondja a tudatlan bojtár -, milyen nagy szél fúj, osztán ezt mégse viszi el!" Avval belerúgott, még mielőtt a számadó rákiálthatott volna. Azóta térdben nem hajlik a lába. Nem igazi rongy volt az! Azért volt ott, hogy a pénzt ki ne áshassák. Ilyesvalami lehetett az a sötét csomó is, ami minden éjszaka ott lapul a bárándi Kincseshalom tetején. A bajomi rétben van egy terebélyes halom: Nagygazos. Ezelőtt nem olyan volt, mint most, hanem egészen belepte a giz-gaz, szamártövis, ragadófű, bojtorján és más efféle, körülötte pedig vizek, nádasok terültek el. Egy vidéki juhásznak, akit csak Kuriburi ragadványnéven emlegetnek - ide fiadzott a pulija. Mikor előjött, bojtorjánnal összekócolt szőre között egy aranyat lelt Kuriburi. Egy éjszaka aztán harmad magával így ment el a halomra, kereskedni. A kutyakaparás helyén ásni kezdtek. Ástak, ástak szorgalmasan ... A közeli bokorban pedig ott pipázott egy ember és figyelte őket. Észre sem vették míg meg nem szólalt „Vigyázzanak - azt mondja -, mert agyonüti kendteket a malomkő!" Egy nagy malomkő csakugyan ott forgott fölöttük a levegőben, az öreg Kuriburi még jól bele is vágta a fejét, amint hirtelen felegyenesedett. Ha ástak, a malomkő lejjebb jött, ha behányták a gödröt, eltűnt. „Ne fáradozzanak, bátyám - folytatá a pipázó ember - nem lehet ezt a pénzt kivenni. Én már csak tudom, mert számtalanszor próbáltam. Boszorkányok keze van benne." A kisrábai határon a Korgórét közepéből emelkedik ki egy magas halom: a Békáshalom. No, hát ez a halom meg széjjel szokott nyílni! A tetején látszik is amolyan nyeregféle bemélyedés, mintha két púpja volna. Éjszakára gyakran ennek oldalára hajtotta fel nyáját egy kondás. Nem látott, nem hallott soha semmi titokzatosságot, míg aztán ennek is