Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 17. A Nagysárrét régi disznótartása

mert volt már próbán, hogy az ilyenre ráröffentek, szétszedték és felfalták. Viharban se kellett bajlódni a kondával: villámlástól, égdörgéstől nem ijedezett. A pásztorok csak arra ügyeltek, hogy állataik tilosba ne tévedjenek. Ezen kívül a hasas disznó figyelemmel kísérte, majd pedig a malacaival való elbánás volt a legfontosabb teendőjük. A disznó, amikor az ideje elérkezett, kivált a kondából, a réten alkalmas helyet keresett magának, gazból, nádcsörmőből fészket tört és ott fiadzott meg. Két-három napig feküdt kismalacaival, de még azután is csak a fészke körül élősködött. Ilyenkor a kondások se mentek a közelébe, mert őket is megtámadta volna. Úgy egy hétre aztán előhozta a fiait. Némelyik pár napig még visszament velük s csak azután vezette be őket a bányába. Négy-öt hétig szoptatta őket, ennek leteltével elverte magától. A kondások ilyenkor lestek ki az alkalmat a gazda által hazaszállítandó malacok megfogására. Eredetileg ilyen rétből hazavitt, hízónak szánt malacokból állott a csürhe. Később azonban már maglókat és megfelelő számban kanokat is tartottak benne. Kicsi falvakban, ahol kevés föld volt a lakosság kezén, ridegtartású konda nem volt, hanem csűrhében őrizték a kevés sertésállományt. így volt, pl. Bakonszegben is. Az itteni jegyzőkönyvekben szereplő „kondás" meg „malatz pásztor" elnevezés alatt tulajdonképpen csürhést kell értenünk. A csürhejárás a faluhoz közelebb eső határrészén volt; így pl. Szerepen a Kosárfertő, Udvariban a Ravaszfertő, Hármasfertő, Pápaszemfertő, Pereifertő, Bajomban a Nagyfertő és a Fertőhát körül. Gyepes helyen legeltették a disznókat s hogy ne dúrjanak, orrcimpájukba vastag drótból karikát húztak. Minden este hazaengedték, reggel pedig kihajtották őket. Ezeket a műveleteket az 1800-as évek elején többször szabályozták községeink. A bárándi Tanács pl. elrendelte, hogy a csürhés hajtáskor az utcákon buzgón tülkölni tartozik, eresztéskor pedig köteles a csürhét a Parázsó Mihály szegeietjéig bekísérni. Ez a szegelet a falu szélén volt; idáig együtt kellett tartani a csürhét, nem volt szabad megengedni, hogy előbb szétszaladjon. A bakonszegi csürhésnek a Bánátzugtól a Nadányi-kapuig kellett tülkölni. 4. A régi sárrétiek a rétből ölték a disznót. Tizenötöt meg többet is megperzseltek egy télen jógazda háznál, ahol nagy volt a cselédség és sok száj evett. Tél beálltával a gazda kiment a rétbe és a kondából kiválogatta a legjobb húsban lévő állatait. Ilyenkor a pásztorok úgy intézték, hogy a konda lehetőleg minél széjjelebb terüljön, s a markosabbik bojtárok egy-egy doronggal (a disznóütővel) leütötték a kijelölt disznókat, a számadó pedig a hosszú ölőkéssel végezte el a teendőjét. Hozzáértéssel és ügyesen kellett cselekedni, mert a visítozó disznónak az egész konda a segítségére kelt volna. A leölteket szekérre rakták, és úgy szállították haza. Ritka esetként előfordult, hogy egy-egy gazda hosszú rúdra szerelt (harapófogóhoz hasonló) disznófogóval fogta ki a süldőjét, és elevenen vitte haza, hogy otthon „feljavítsa". Ez a próbálkozás azonban nem vezetett célhoz, mert a megriasztott vad állat se nem evett, se nem ivott. Ha szétszedhette az aklot, kiszökött a rétbe s többé kondába se állván, a vaddisznónál is veszedelmesebb lett. Megtámadta az embert. Ehhez képest nagy haladás volt, amikor öt-hathetes korában vitték haza a malacot, hogy moslékra, szemre (tengerire), ólhoz, akolhoz és emberekhez szoktassák. Amikor azonban megerősödött, megint csak pásztor elé hajtották a csürhére. Hizlalása annyiból állott, hogy eleinte sok ivást adtak neki („Hadd nőjjön a böndője."), majd pedig tengerivel, meg tengeriés árpadarával készített moslékkal etették. Egyébként azonban mindvégig a csürhére járt. Ezen külterjes hízlalási mód mellett különösen a kevesebb számú sertéssel bíró emberek körében már régtől fogva gyakorlatban volt az a megfelelőbb is, amely szerint Szent Mihály napja után akolba fogták a disznót. A bakonszegi kondás 1806. évi bérlevelében már szerepel a Mihály-napig kijáró hízó után megszabott „fél bér".