Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 17. A Nagysárrét régi disznótartása
A ridegtartású kondában a maglókat őrizték és ezeknek azokat a malacait, amelyeket minden hizlalás nélkül innen akartak leölni. Ennek a kondának a rét volt az otthona. Soha a falunak tájára se ment, semmilyen időszakban szét nem verték. A mocsár laponyagjain, porongjain legelt; akármilyen nagy vízen átúszott egyikről a másikra. Szerette a gyepet, a füvet is, de talán még inkább falta a párét, gurdint, gezemicét. Ki tudta szöszmötölni a neki valót. Legszívesebben mégis a posványokat, fertőket, szárazra került nádasokat dúrta. Igazában gyökerekkel, gyékénytővel, földimogyoróval, kotorcával, böngyölével, súlyommal, férgekkel, csigákkal, hallal, döggel, tojással, madárfiókákkal élt, de megette a békát és a kígyót is. A kondások nótája szerint: Csicsóka meg böngyöle Az én disznóm étele. De leginkább a húsért élt-halt a réti disznó. Amelyik disznó elhullott, azt megette a konda. Addig-addig, hogy beteges, valamiben sínylődő társukat is kikezdték és felfalták. A hús, a dög szagát hihetetlen messziről megérezték és ilyenkor nem lehetett elébük állni, úgy mentek rá. A rétben elpusztult lovat, tehenet, juhot ők takarították el. Dágványba, lápba beleveszett jószágot is ki tudták húzni. Bajom város 1783-ból maradt jegyzőkönyvéből is olvashatjuk, hogy: „a Gujás által Mákos Érbe hánt nagy döghúsokra Kondás Szabó Mihály ráeresztette a disznajit." Télen a kotúra jártak. Úgy beásták magukat, hogy csak a farkuk hegye látszott ki. A korhadástól meleg laza talajban meghúzódott apró állatokat keresgélték, meg a gyökereket húzgálták ki. Ha ilyenkor nem is voltak bővében az ennivalónak, annyit azért találtak, hogy nem éheztek meg. Indítani, terelni nem kellett ezt a kondát, de nem is igen lehetett volna. Tudta a maga járását. Kiválasztotta a rét valamelyik porongját, és odajárt hálni évek során át. Akármerre csatangolt, estefelé már megfordult, és irányt vett vissza. Virradtával magától indult. Amikor nagyon feljárta a környéket, a férgeket onnan elriasztotta, vagyis élelme fogytán vitte másik szálláshelyre az ösztöne. Olyan bányát dúrt magának a kiszemelt szárazulaton, hogy ki se látszott belőle. Telelni is ebbe telelt. A téli hideg közeledtét előre megérezte a disznó és a szájában hordta maga alá a száraz avart, gyékényt, nádszemetet s jól bevackolta magát. Mire lehullott a hó, már ki voltak bélelve a bánya gödrei. „Nagy hideg lesz, mert meleg a bánya!" így jósolták az időt a kondások. Báránd község Belsőbánya és Külsőbánya nevű határrészein ilyen bányák voltak ezelőtt. „Külső Bányába 69 anya kocát, 26 süldőt, 8 kant, akiből 2 megdöglött, számláltunk öszve. A malacok az idő miatt sínlődnek. Bagoly kondásnak, fijának Vak láb bojtártul egy kanta bort küldtünk a nagy hidegbe" - olvassuk a tanács 1829. évi vegyes feljegyzései közt. A bajomi konda 1783 telén a Disznóslaponyagon lévő bányában dacolt a szigorú idővel. Szerepen a Tapogatós és a Vészszegér tájékán, a Disznófokánál, Sárrétudvariban a Disznószigeten volt egy ízben a konda bányája. Ilyen eredetű lehet a nagyrábéi Sertéshalom neve is. Jó védelmet nyújtott a bánya. Ez abból is kitetszik, hogy a téli hidegek kártételeiről összeállított listákon aránylag is kevés sertés szerepel. 3 Az őrzés sem okozott nagy gondot a kondásoknak. Nem volt olyan tolvaj, aki a kondából egyetlen malacot is el tudott volna vinni, vagy hajtani. Ezek a disznók csak pásztoraikat ismerték, más emberfiát nem szerettek látni. Az idegent széjjelszedték volna, ha közöttük mesterkedik. A farkas sem támadt rájuk soha. Nem velük nőtt disznót se csaptak közéjük, 3 Kecskés Gy.: Sisvay lelc (Püspökladány és vidéke, 1938. 4. sz.) Szűcs Sándor: Régi nagy telekről (Nagykunsági Lapok, 1940. 24. sz.)
