Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 11. A gyékény feldolgozása és eszközei a biharmegyei Sárréten
m. 25 Ez előnyöket azáltal érték el, hogy a sodringhúzat nem egyszeres, mint a nagyszövőnél, hanem kétszeres. A zuboly végét nem hozzákötik az ágashoz, hanem vaskarikába, nyakvasba teszik, s amikor a felül eső sodringhúzat be van szőve, a fordítóvassal a bő nyakvasban fordítják az egyik zubolyt, a sodring - mint gépkereket a szíj átvitel - fordítja a másikat, és így túlnan a gyékényszövet lefordul, elülről pedig sodringhúzat jön fel. Ezek az ún. rövid szövők kb. 30-35 éve vannak használatban. A nagyszövők fáiból alakították. Az átalakítás lassú, még ma is vannak csak részben átalakított szövők. Régi, kopott jószág ennek a szerszámnak minden darabja; az élek, sarkok letompultak, az erős akácfa megbarnult a sok használattól, olyan, mint valami barnára pácolt, politúros bútor. Új szövőt nem lehet látni, a legöregebb barkácsoló ember sem emlékszik, hogy csináltatni akart volna vele valaki. Nincsen már szükség többre. Régente a kosárkötő is egészen fából készült, egy darabból volt kifaragva. Ma már csak a fanyél készül házilag, tűjét a kovács vagy a cigány csinálja. Valószínűleg ennél is akkor kezdődött a vaskorszak, amikor a szövőnél. Kerek nyele van, és olyan hosszúságú, hogy kényelmesen lehessen fogni. A tűje valamennyivel hosszabb, kb. 19-20 cm. Csínt kedvelő ember rezezi a nyakát, neve öreg betűit belevési a nyelébe. A gyíkínyvágó ócska kasza hegyéből készül, pengéje 25-30 cm hosszúságú. Legtöbbször meszelőnyélből csinálják a nyelét, de vannak szép piros meggyfanyelű gyékényvágók is. A kapta olyan, mint a cipészeké. 3. A gyékény „megmunkálása" Amikor a gyékény kinti munkáját elvégezték, még két fontos mezei munka köti le az embereket: a tengeri törés és a répaásás. Szeptember közepén már belemennek a tengeribe, s alig végzik, ott a répaásás, október végéig ki se szakadnak belőle. Csak azután fognak hozzá a gyékény benti munkájához, a megmunkálásához. Mint a neve is mutatja, ezt a munkát bent a házban végzik, ekkor már felér a meleg kemence. Azt tartja a magyar ember, hogy Szent Mihály napja (szeptember 29.) után, akármerről fúj a szél, hideg az. Ahol nagy a család, s nem foglal el mindenkit a mezei munka, ott elébb is hozzáfognak a feldolgozáshoz. Kint a ház előtt, az őszi napsütésben folyik a munka. Ott, ahol későbben fognak hozzá, a szép tavaszi nap kicsalja a szövőt az udvarra. Télen a gyékényes házakban a fonóházak hangulata él: mesét mondanak, dalolnak, régi történetek emlékét elevenítik fel, nekibúsulnak, vagy tréfálkoznak, ahogy sora jön. A gyékényt mindenekelőtt suskolják, vagyis megtisztítják a külső megbarnult, korhadt, töredezett részektől: ez a susok, mely nem használható semmire sem; a háziasszony befűti vele a kemencét. A megsuskolt gyékényt selymelik: minden szálnak leveszik a híjját, és az alatta levő három jovát, úgy a híjjárói mint a jováról végig lehasítják az elvékonyodott, finomabb, papírvékonyságú szélét: ez a selyming. Még egy szál selyminget hasítanak a béliről is. A híjját, jovát, selymingjét, bélit külön-külön csomóba kötik, hogy könnyen kezelhető legyen. A híjját, jovát, bélit egyelőre félreteszik, még nincs rájuk szükség. Előbb sodrának. A sodrást, mint a gyékény előbb említett munkáit is, gyalogszéken (zsámolyon) ülve végzik, hacsak valamelyik menyecske karszékre, ládára nem telepszik, hogy többet lásson, és többen lássák. A sodró maga mellé teszi a kis kévébe kötött selyminget, kihoz belőle 3-4 szálat, csak 25 A sárrétiek a szélességét mondják hosszúságának és megfordítva. Ui. c szövőket a nagy szövőkből alakították s ezért így gondolkoznak: a nagy szövő 2 m-nyi szélessége megmaradt, de 4 m-nyi hosszúsága 117 cm-nyírc kurtult. - A méretek pár centivel ingadoznak természetesen, de ez az átlagos.
