Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 6. A pákászok
oldalát betapasztotta, hogy a téli szél be ne fütyüljön rajta. Ezzel készen is volt a kunyhó. Benn a hátuljába, a vert falhoz hasonló oromba szűkszájú kis kemenceüreget is vájt a pákász. Oldalát sima kővel keményre verte, kibélelte náddal és agyaggal s gondos tüzeléssel kiégette. Ebben sütötte a pogácsaszerű kenyerét. Télen melegítés, főzés, világítás céljából a kemence előtt a földön rakott tüzet. A füst a kunyhó gerincébe vágott lyukon szállt el. A tűzhely melletti sarkot zsombék padka foglalta el, téli időben ezen üldögélve jól lehetett melegedni. A berendezés pákász-cókmókból, valamint a nádkévékből és gúnyából vetett vacokból állt. - Ilyen kunyhót épített bizonyos Miske nevezetű pákász is a bajomi rétben, valahol a mostani Csillagtanya tájékán, a róla elnevezett Miskeszigeten. Ilyen volt Banka pákász kunyhója is, szintén a bajomi határon, a Gyalogér rétbe ömlésénél, a Nyárszeglaponyag közelében. Ennek a dombját is maga hordta össze egy kis partos helyre. Ezt Veniciának hívták. Bajomi öreg gazdák, akik valamikor a Csifipusztát bérelték Darvas alatt, egy füzesgyarmati pákász kunyhójára emlékeznek. A Kátasarok nádasa közt állt. Annyival különbözött emezekétől, hogy tűzhelye fölött tapasztott nádból füstfogója és kis kéménye is volt. Ez a télre szabott célszerű kis kunyhó volt a pákász otthona. Tudnunk kell azonban, hogy ennek környékén csak késő ősztől tavasz beálltáig ténykedett. Egyéb időszakban ki tudná merre, hol bejárta. Egyszer-egyszer vetődött csak haza, de ilyenkor is suttogva járt, hogy el ne vadítsa a közelbe szokott, télire ott berendezkedő állatokat. Idegen pákászok is kímélték egymás kunyhója tájékát. Ez becsület dolga volt. Aki ezt az ősi szokást nem tisztelte, arra rálestek, és ha nyakonfogták, nem vitték bíróhoz. Bajomi pákász öreg Kóti Sándort is mindig elvitte a tavaszi szél és a havas eső verte haza. Hónapokat töltött odaát a Kissárréten az Irázi-rétben, meg Ugránál a Gondazugban. De volt kis kunyhója Gyarmat alatt az Igésben is, a Balkányhalomnál; Dévaványa fölött a Fudériderékban; Ecsegpusztán a Bürkösben, meg a Kiritón. Tehát légvonalban számítva is 40-50 km-nyire elkórászolt téli kunyhójától. Még messzebb eljött az a kunmadarasi pákász, aki a gyarmati határba eső Vargapálban tanyázott. Szerep alatt a Fektóporongon, a Murkoson, Dancsokon emlékezet szerint jó helyük volt a pákászoknak. Itt kanyarodott el az Oberettyó. Biharvármegye levéltárában van egy múltszázad eleji térkép, azon is meg van jelölve egy itteni „Halász Kunyhó" helye. Ez azonban bizonyosan állandó építmény lehetett. Kóborlásaik közben csak amolyan könnyebb készületet csináltak pákászaink. Egy szárazon álló sűrű nádbokor közepét kacorral kivágták, a torsot kiverték, a körül meghagyott nádat egymásnak hajtva, nádkötéllel felül összekötötték. Ráigazítgatták még a levágott szálakat is, és kész volt a kunyhó. Került olyan is, aki vén fűzfa odvába kényelmesen berendezkedhetett. Nádból csinált gádorra tolta ki. Egy másik meg a réti pásztorok kora tavasztól fogva üresen, elhagyottan álló téli szállásba vonta be magát. Bajom mezőváros 1836. évi protokollumából olvashatjuk: „Szerepi lakos pákász Tőke Bálint a Szállás kunyhójába beköltözött s a karámot tüzelgeti, úgy szinte a fákat is." Kiss Ferenc gulyás számadónak megparancsolta a Tanács, hogy „az a hely nem őgyelgők hajioka, őtet onnét űzze ki s maga faluja határára utasítja". A pákász nem szerette a felesleges munkát. Amit csinált, abban az egyszerűséget és célszerűséget nézte. Ha körültekintünk a sárréti háztájon, ma is érezzük az ősök szellemét; sehol semmi dísz, minden csupa egyszerűség. Sárréti hímzésről se hallott még senki! Na, a pákász ruháján nem lett volna mit hímezni! Házilag szőtt vastag, fehérítetlen kendervászonból készült. Két darabból állott. A kankó olyan formájú ruhadarab, mint valami elnagyolt szabású ing. Éppen csak annyi hasítékja van, hogy kidugja rajta az ember a fejét, mikor magára ölti. Nyaka rávarrott galanddal köthető meg. A sinkó voltaképpen nagy ületű,
