P. Szalay Emőke: Magyar népi kerámi a Déri Múzeumban II. (Debrecen, 2003)

Felsőbányai edények

Felsőbányai edények Felsőbánya fazekassága igen hasonló volt Nagybányához. Bár későn, 1815-ben alakult meg a fazekas céh, számban olykor többen voltak mint a nagybányaiak. A XIX. század 80-as éveiben nagyjából egyenlő számú fazekas dolgozott a két településen. 110 Még a századfordulón is 28 fazekas űzte a mesterséget. 111 A sötétbarna, csaknem fekete szilkék mellett több barna színűt is felsőbányainak vélünk, amelyeknél a szájperem tagolt, olykor fehér vonal fut végig a közepén. Akad közöttük fekete színű, de többségük barna. A legjellegzetesebb darabok Alsóapsáról származnak. Tudjuk, hogy a felsőbányai fazekasok Máramaros felé szállították az edényeiket főleg a görögkatolikusok és az ortodox vásárlók számára. 112 Ezért vetjük fel, hogy az alább bemutatandó szilkék esetleg felsőbányai készítmények. Az elsőként bemutatott szilkéken a formai vizsgálat során a hasonló nagybányaiakkal szemben bizonyos sajátosságokat fedezhetünk fel. Az öblük arányai szabályosabbak, legszélesebb részük középre esik. Szájuk kevéssel szélesebb a talpuknál. Ugyancsak eltérő a szájmegoldásuk, amely a nagybányaiak rézsútosan kihajló szájperemével szemben felül kis behúzott gyűrűvel ellátott. A teljesen egyforma edények díszítménye is erősen eltér az általunk eddig nagybányainak ismertektől. Jellemzőjük, hogy az öbölminta függőleges hullámvonalakkal több részre tagolt, a nyakukon többnyire nincs hullámvonal, ugyanakkor a szájperem gyűrűjét és a nyakrészt egy-egy sima vonal hangsúlyozza. A többi díszítmény is inkább geometrikus jellegű. Az első szilkén egyszerűségében is dekoratív minta látható, egymásba fonódó körökben váltakozva függőleges sárga pontsorok és zöld hullámvonalak. Nyakán feltűnik a megsza­kított pontsor, fülén fehérrel, sárgával és zölddel húzott vízszintes vonalak 113 (84. kép). Ez az edény alátámasztja Csupor István megfigyelését, miszerint a geometrikus elemek általában zöld és sárga színnel készültek. 114 110 Jekelfalussy József 1885. 353-4. A felsőbányai fazekasok felsorolása: Apli János, Banyi János, Csepregi György, Csepregi Ist­ván, Dcbreczeni József, Debreczeni Sándor, Dobai János, Dobai Márton, Gellért János, Gellért József, Gödri János, Gudász István, Jalkó Mátyás, Kerekes József, Kirmajer István, Kormos János, Kusza József, Lévai József, ifj. Lévai Károly, Lőrincz István, Melega György, Molnár Pál, Nagy József, Prikovszki János, Rettegi Károly, Suta János, id. Szabó István, ifj. Szabó István, id. Szabó Károly, ifj. Szabó Károly, Szabó Lajos, Szilágyi Károly, Nagybányán ugyanebben az évben 37-en dolgoztak. 111 Kresz Mária 1991a. 545. 112 Csupor István-Csuporné Angyal Zsuzsa 1998.164. 113 Ltsz.: V. 99. 26. 1. m.: 20,5 cm. Kresz Mária 1990. 240-241. képek, ő nagybányainak vélt ilyeneket. Őrá hivatkozva tartottuk nagybányainak: P. Szalay Emőke 2000. 143. Csupor István viszont felsőbányaiként közli. 114 Csupor István 1999.100.

Next

/
Thumbnails
Contents