Sz. Kürti Katalin: Vezető a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Medgyessy Ferenc (1881-1958) életmű-kiállításához (Debrecen, 2006) (Debrecen, 1978)

A robusztus férfiaktot oldalnézetben ábrázolta: előrelendülő jobbja és feje fölé emelt balja egy újabb követ helyez a már álló falra. Nem halt meg az, aki épített, falat emelt, munkás, tevékeny életet élt a közösségért - példázza a szobor. Műve, életműve, mint Kőmíves Kelemenné alakja, beépül a falba, s erősíti azt. A gazdag, sokrétű gondolat nagyszerű formában öltött testet: az egyiptomi művészet szellemének megfelelően csak a „feleslegeset fejtette ki" a kőből. A mű tömegével, zártságával, súlyával hat. A magvető és építő témájú művekkel az egyes munkaábrázolástól az allegória-, a jelképteremtésig jutott el Medgyessy. 1932-ben készítette Debrecenben Rácz Lajos síremlékére a Magvető első, domborműves változatát, (ma a hajdúszoboszlói Bocskai István múzeum udvarán áll), 1935-ben, pedig Budapestre, a Fóti család sírboltjára a Magvető című körplasztikát. A megrendelők nem fogadták el a síremléket: bizonyára szokatlannak, idegennek érezték a síremlék műfajától ezt az erőteljes, robusztus aktábrázolást, pedig sokrétűségének bibliai alapja is van. A Magvető az élőknek szól, üzen: az értelmesen eltöltött tevékeny életre, az alkotásra, a valamit létrehozásra hívja fel a figyelmet. A szobor jelentőségét, jelképi erejét a szobrász barátja, Móricz Zsigmond ismerte fel először, amikor antológiája címlapjául és névadójául választotta a mű kontúrrajzát. A Magvetőt Fülep Lajos „prae-szocialista" - realista műnek nevezte később 1956-ban, s így elemezte szép soraiban: „íme, itt van: a dolgozó, a legszebb munkát tevő, a mindennapi kenyér magját elvető ember, a valóságot szuggeráló erővel, de a szobor művészetének dinamikájával, contrapostójával, amelyben nincs semmi naturalisztikus véletlen - minden rész, minden mozdulat felel a másiknak, egyensúlyos, soksugarú egységbe, megbonthatatlan, zárt sziluettbe szerveződik. Lehet persze ezt a motívumot másképp is megkomponálni, de szebben, tökéletesebben aligha, s amiről most itt szó van, realistábban és szocialistábban bizonyosan nem. Már rég nagyítani kellett volna - nem kisplasztikára korlátozott kompozíció ez, kitűnően bírná a nagyítást! - és az ország minden falujában-városában fölállítani." Sajnos az 1935-ben mintázott és az 1938-ban továbbfejlesztett Magvető monumentális változata - megrendelés híján - sosem készült el. Kiállításunkon az 1935-ös bronz változatot látjuk, Medgyessy Piroska síremlékének terrakotta reliefjével együtt - amely a debreceni köztemetőben haraszti kő változatban áll ma is - vagy a Minnich Károly síremlékhez készült Elmenők (Három angyal) és Feltámadók domborművével. Medgyessy élénk kapcsolatban állt a magyar gyorsírás megújítójával, Radnai Bélával, akinek portréját meg is örökítette 1934-ben és 1935-ben. Radnai már egész sor Medgyessy kisplasztikát őrzött, amikor 1941-ben megrendelte szülei, Radnai József és felesége síremlékét. A szobrász előbb női aktot tervezett, majd elkészítette Búsuló néven ismert vázlatát. Ezt és az 1936-os Csinszka síremlék tervét variálva faragta meg végül 1943-ban a haraszti kő sírszobrot a Farkasréti temetőbe. 1949-ben mintázta Radnai első feleségének síremlékét, amelynek ősfogalmazványa az Indus támaszkodó nő (1948). Valószínűleg ezt láthatta Radnai, s ennek finomságát, légiességét várta, kérte a szobrásztól. Amikor Medgyessy e mű vaskos nőalakká formált változatát, nagy gipszét bemutatta, Radnai a következő változásokat kérte: a hajat fonja be, az oszlopról hagyja el a rovásírást, s a test teltségéből vegyen el. így került 1949-ben a Farkasréti temetőbe a ruskicai márvány síremlék, amelyen egy oszlopra támaszkodó kecses nőalakot látni. Az oszlop felirata: „Kezed vonása ezrek írásában". 31