Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

Rákosi Jenőt.

m Üdvözli azonkívül még 1920. szeptember 5-én a 70 éves Blahánét, 1920. szeptember 3-án pedig részvéttáviratot intéz az elhunyt Dicsőfi József özvegyéhez. Az Egyetértés című debreceni napilap mozgalmat indít Foltényi Vilmos és neje, Szabó Amália debreceni színművészek síremlékének rendbehozatala iránt. A kör 1921. január 18-án bejelenti, hogy 100 koronával járul hozzá ehhez a mozgalomhoz. apostoltársa, Jókai Mór érdemeinek hirdetőjéül is szegődött. Ez bátorított bennünket, debrecenieket arra, hogy őt felkeressük. Az országos Jókai-síremlékre szeretnénk gyűjteni, de nem tudjuk kellő fokra hevíteni a tehetősek adakozó kedvét. Oda a Rákosi lobogó tüze kell. Jöjjön el hát közénk. Az ő ihletett szavára lehull a kőburok a szívekről s megindul az érzések folyója a jótékonyság felé. Előadom a debreceni kérést s hozzáteszem, hogy az ő jövetelének már a híre elegendő arra, hogy egységes munkára serkentse a különböző társadalmi osztályokat. Meghallgatja. Zengő hangon felel. - Sokfelől kaptam meghívást mostanában. Egyet se fogadtam el. Ezt a két mondatot lassan, komolyan, majdnem komoran mondja. De mikor látja arcomon az elszontyolodást, egyszerre elmosolyodik és így folytatja: - Debrecen - az más. Debrecenbe elmegyek. Tehát eljön Debrecenbe. Persze, hogy el! - ujjongok magamban. Hiszen tudhatja, hogy ott nyakas kálvinisták, de talpig magyarok várják őt, akik az egyenes karaktert szeretik, tehát nem is lehet kedvesebb emberük, mint Rákosi Jenő. Csak töredékes szavakban tudom kifejezni a hálát, mely a gyönyörű ígéretre lelkembe perzsel. Arra a kérdésre, mi lesz beszédének tárgya, szintén mosolyogva feleli: - Ha én azt tudnám - most! Ami majd eszembe jut - akkor. Tehát rögtönzés, amiben Rákosi utolérhetetlen. Akkor lobog legjobban, s akkor gyújt fel lobogó lángra minden szívet, ha rögtönöz. Eszembe jut egy-két beszéde, amelyeket egyetemi hallgató koromban hallottam tőle, azok az égő szavak, amelyekkel csillagokig emelte, vagy a föld poráig sújtotta hallgatóságát. Mennyi termékeny gondolat kelt az ifjú lelkekben egy-egy lélekbemarkoló szava után! Olyan lesz a beszéde, mint a hajdúszoboszlói forrás itt Debrecen mellett, mely elemi erővel tör elő hihetetlen mélységből s áldást jelent az alföldi homokra. Sok itt mifelénk a homok, a közöny és kultúra nem értés homokja. Kell ide a nagy lélek energiáiból táplálkozó csodatévő forrás. Beszámolok a debreceni Jókai-akcióról. Aztán fesztelen társalgás indul mindenféle témáról. Ez a társalgás azonban nagyon egyoldalú. Tulajdonképp csak Rákosi Jenő beszél, mi hallgatunk. Hogy is volna hallható a vékony erecskék szava, ahol a hatalmas Duna zúg! Ha egy-egy ellenvetést megkockáztat valamelyikünk, ugyancsak pórul jár. A szellemes riposztra az ősz vezér mindig kész s akárhányan vagyunk ellenfelei a szavak tornáján, az ő pajzsáról ragyognak a győztes színek." (Csobán Endre: Debreceniek Rákosi Jenőnél. Kézirat - DIM) 168 „A magyar irodalom egységesítő hatalmát, összeolvasztó erejét mi sem bizonyítja inkább, mint az a fényes, országos ünnep, amellyel a művelt magyar közönség meg fogja személyedet tisztelni e hó utolsó hetében irodalmi csoportokra, társadalmi irányokra és felekezeti különbségre való tekintet nélkül. Fölemelő és csodálatra méltó jelenség ez, de fölemelő és csodálatra méltó a te egyéniséged is! Immár hét emberöltő óta áldozol a nemzeti irodalom oltárán, harcolsz a magyar sajtó küzdőterén és fáradozol a közéletnek nemes célokkal szcgélyzett minden mezején. Költői, hírlapírói és társadalmi munkásságodnak, ha megannyi felé ága225