Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
váth Döme Testvérek című drámáját és Vegyes cikkek című kötetét. Ö kért viszonzásul szánja saját kiadványai egy-egy példányát: Szabolcska Mihály Költemények című kötetét, eddig megjelent évi jelentéseit és 1894-i évkönyvét. A Kazinczy-pályázaha beérkezett munkákat Tüdős Jánosból, Sinka Sándorból és Varga Bálintból álló új bizottságával mcgbíráltatja, aztán új pályatétclckül egy történelmi tárcát vagy rajzot és egy népdalt tűzet ki választmányával. Felolvasóülést kétszer rendez e néhány hónapon belül. Első felolvasóülése március 8-án van és ezen Géresi Kálmán olvas föl oroszországi élményeiről. Második felolvasóülésének ideje: március 29. Helye: a Városháza nagyterme. Egyetlen műsorszáma: Sinka Sándornak, Kiss József segítségével bemutatásokkal kísért felolvasása, A nápolyi öböl és Pompeji. A kör ereklyetára még januárban egy Csokonai-képpel gyarapszik, özv. Sík Lajosné Rakovszky Hermina hagyományozása révén. A szépen elkészített kép, melyet rendkívül hasonlónak találnak a főiskolai anyakönyvtár Csokonai-képével, állítólag eredeti. A kör azonban él a gyanúperrel. Felkéri ezért Bosznay István főiskolai rajztanárt és Kovács János akadémiai festőt annak megállapítására, hogy a kép valóban Csokonai életében készült-e. A kör öt választmányi ülést tart az évnek a közgyűlésig terjedő részében. Hiába jelöli meg ügyvitele állandó lebonyolítása helyéül a főiskolai olvasótermet, még mindig kénytelen egyszer-kétszer a kercskedőifjak szívességét igénybe venni. Választmányába Nyers Lajos elköltözése, Kovács János lemondása, a jegyzőkönyvileg megörökített Domokos Kálmán halála és egy hely bctöltctlcnségc folytán négy új tagot választ közgyűlése: Balassa József, Varga Bálint, Körösi Kálmán és Hamar László. Végigkísértük a Csokonai Kör első öt évét. Láttuk, mennyire hasznos társadalmi és közművelődési munkát fejtett ki ezen idő alatt. Vessünk most egy pillantást szóban forgó időszak általános irodalmi színvonalára és szellemére a már tárgyalt évkönyv és a Debreceni Ellenőr idevágó közleményei alapján. A költészetben a messze kiemelkedő Szabolcska népi-klasszikus modora szab irányt a körnek. De egy-két versben a szentimentális romanticizmus is kísért. Éspedig - közvetlenül Tüdős János Ej a Dunán című lírai versében - a századvégi divat által közvetítve. Gáspár Imre A Szegény Nelli regéje című elbeszélő és Tüdős János Templom előtt című lírai versében - csupán tartalmilag Benedek Jánosnak a szegény csángóról írt dalában. A kör novellistáinak általában Vértesi Arnold igen ügyes novellái mutatnak példát az idealizmus és realizmus hatásos vegyítésérc. Már költeményei és novellái főiránya elárulja a kör első öt éve irodalmi szellemét. Még jobban elárulják, mert alapvető törekvéseiben leplezik le e szellemet alapos tárgyi tudással készült tanulmányai, tartalmas ünnepi beszédei és megnyitói. Legtöbbjük Debrecen irodalmi és történeti múltjával, ebben is főleg Csokonaival foglalkozik. Hogy miért, azt Géresi 1894. évi november 17-i elnöki megnyitója nyilvánítja ki. A Csokonai Kör kötelességének „egy részét éspedig igen fontos részét városunk történeti múltja rakja ránk, a többi részét pedig a jelen és a jövő. Egyik elől sem lehet 80