Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

szctcllenes esemény, fölzaklatta minden csepp vérünket és kétségbeejtett emberi sorsunk embertelen lehetőségein. Kardos Albert nyelvész volt és irodalomtörténet-író. Erdemei sokkal nagyobbak és komolyabbak, semhogy eltűrnék a kegyelet szokványos túlzásait. Nem mondhatjuk őt a nyelvészet vagy az irodalomtudomány korszakos vezéralakjának. Nem a nagy összefoglaló művek vagy a szellemi életben irányt szabó forradalmi elméletek mestere volt, hanem nyelvnek és irodalomnak szerelmes, lankadatlan munkása. Tudósalkatú szellem volt, akiben azonban egy halk és szemérmes művész is lakozott. Vaskos kötetek nem maradtak utána, de folyóirataink, hírlapjaink és egy sor önálló füzet talán ezerszámra őrzik elméjének tartósabb, futóbb ragyogását, mélyenjáró, szilárd formázatú gondolatait, komoly, időálló ítéleteit. Nyelvészeti munkásságának zömét a Magyar Nyelvőrben találni meg. Nyelvhelyesség és nyclvtisztaság kérdéseivel kevesen foglalkoztak oly hivatottan, mint ő. Minden szövegből finom füllel hallott ki akár negyedhangnyi tévedést is, a nyelv és stílus zörejeivel szemben olyan érzékeny volt, mint a nagy zenészek a zenei hangok tisztasága iránt. Kivált a nyclvromlás alattomos folyamatát, alig szembeötlő tüneteit figyelte éberen és érzékenyen. Sokat olvasott - hírlapot, könyvet egyaránt - s a felbukkanó nyelvi nyegleségek nem kerülhették cl virrasztó figyelmét. Alig múlt el hónap, hogy ne olvastuk volna egy-egy talpraesett óvását, tiltakozó intését nyelvünk újabb torzulása, idegen szeplője ellen. Ezek a miniatűr tanulmányok minden sorukban tanúskodnak a tudományos módszerek hiánytalan birtokáról, de sohasem válnak „szaktudományosán" unalmasokká. Lényegükben a szakközönséghez, a tudós világhoz szólnak, de sajátos előadási formájukkal minden művelt emberhez megtalálják az utat. Nincs ezekben a nyelvészkedő cikkekben semmi „szárazság", semmi fárasztó elvontság. Rugalmasak, színesek és ötletesek s többnyire olyan elmés, sőt líraian kedves csattanóval záródnak, hogy ezért magáért érdemes elolvasni őket. Mint irodalomtörténet-író és bíráló, a nagy konzervatív példák nyomában járt anélkül, hogy pusztán tanítványi rangban lépdelt volna Gyulai Pál vagy Beöthy Zsolt mögött. Tisztelt mestereinek hatalmas hagyatékához jócskán adott a magáéból. Hajlékonyabb, fogékonyabb és türelmesebb volt, mint elődei. Óvakodott attól, hogy ízlése stiláris és eszmei befogadóképessége elmeszesedjék. Ady forradalma idején már az ötven körül járt, Kassák fölléptekor a hatvanhoz közeledett, az új népi líra kibontakozásának éveiben pedig a pátriárkák korába lépett, de soha értetlenül nem állott az újszerű jelenségek előtt. Konzervatív természet volt, de nem úgy, hogy szűkkeblű bizalmatlansággal nézte volna az újat, hanem úgy, hogy aggódó szeretettel óvta a régiből azt, amit értéknek tartott. A nyelvészetnek abban a parcellájában, amelynek gondozására vállalkozott, igaz mesternek számított, irodalmi dolgozataiban az alapos tárgyismeret lelkes gyöngédséggel párosult, bírálataiban ideális egyensúlyban mutatkozott a szigor és a megértés. 528