Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

Czipott György: Irodalmi vacsorák (A Csokonai Kör estélye) Tele vagyunk kedvtelcnscggcl, pesszimizmussal. Borongó érzés nehezedik az agysejtjeinkre. Lidércnyomás ül a lelkeken. Köd előttünk, köd utánunk. Homály uralja a földtekét. És mégis, a félretolt komor felhők mögül éltető sugárként, nyájas arcot mutatva világít Csokonai szelleme. Nem Janus arc ez, amely sír is, nevet is, hanem nyílt, mosolygó, becsületes. A napkeleti bölcsek jelölték ki egykor a Messiás felé vezető utat. Azóta az emberiség ezen az ösvényen halad, hol ugaron, hol avaron. Tiszta eszményi sugallattól könnyezve még a hóborított mezőkön is bolyong. A hópárnák alatt settenkedő kavicstól feltörik lába, s a vérző seb nyomában piros színt nyer a szűzies fehér lepel. A szellemek pedig járnak, kelnek utunkban. Regébe, mondába rejtőznek. Hívogatnak, csalogatnak és a hagyományok tiszteletére serkentenek. Az író, a költő, a tudós a felolvasóasztalnál kibontott szárnyai alá vonja, csoportosítja gyermekeit: a nagy közönséget, akiknek átadja gondolatait, érzéseit; betekint a múltba, irányítja a jövőre. Ezek közül azok, akikben van tudni vágyás, a szellemi táplálékot átveszik, dédelgetik. így lesz a csemetéből bokor, a bokorból fa, a fából erdő, a mezőből liliom, a légből virágillat. Azt hiszitek, hogy a költői lélek, - mely Bismarck szerint az emberrel születik, vagy az író szellemi atmoszférája kielégítve találja magát a lelki manna továbbadásában? Azt hiszitek, hogy ezzel a szellemi hivatás betelt? Oh nem! Mert ezután jön a második felvonás: a közvetlenség, az eszmecsere, a barátságos fehér asztal, ahol a komoly munkát a humor, a szellemi csevegés váltja fel. Nekünk, magyaroknak nincsenek szalonjaink, mint Párizsnak, ahol a Gordin Lenox-oY mellett a Bibes cukat, a Radzivillek oldalán az JJrusoffokat, az Orsiniak mellett a Moltkekat látjuk egyesülve... Ezért megelégszünk a székely szőttes terítővel bevont, de rózsákkal és krizantémokkal ékesített asztalunkkal. 448