Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

A kegyelet már régebb idő óta emléktáblával jelölte meg a házat, hol Csokonai Vitéz Mihály élete javát töltötte, s hol oly ifjan letörte a halál magasra szárnyaló szellemét. De ez a hely, ahol született, jeltelen maradt e mai napig. Illő, hogy emléktábla hirdesse a késő utódoknak, hogy egy nagy ember születése szentelte meg e helyet. Mert szent nekünk, legyen bár kunyhó vagy palota, hová egy égi szikra szállt le, hogy világosságot árasszon a tömegekre, gyújtson, lelkesítsen szellemének hatalmával, s fénye fönn maradjon még akkor is, mikor már a gyarló testhüvely, mely magába zárta, régóta porrá vált. Ilyen volt a költő, kinek emlékét ünnepeljük ma, fényes tünemény sivár korszakban, egyike ama lelkeseknek, kiket nem csüggeszt cl sem a viszontagságos élet küzdelme, sem kortársaik fásultsága és közönye. Öt nem buzdíthatta ragyogó fejedelmi udvar kegye, mint a XVIII. század francia költőit, nem lelkesítette selyemkárpitos szalonok szép hölgycinek tetszése és biztató mosolya; csak saját lelkében kellett föltalálnia a buzdítást s az ihletet. Még azt sem tudhatta, hogy a nyelv, melyen zeng, sokáig fönnmarad-c, s lesz-c egy század múlva, aki megérti őt? Látta nemzete süllyedését, látta, mint hódít az idegen nyelv, az idegen műveltség; de ő csak ment bátran, lankadatlan, merre Géniusza vezette s csak akkor szűnt meg lantja zengeni, mikor szíve megszűnt dobogni. Erdemeit méltatni az irodalomtörténet dolga; mi, a kör, mely az ő nagy nevét viseli, csak a kegyelet érzését kívánjuk ápolni emléke iránt. Azt az érzést, mely megnemesít, s mely midőn a múltba vezet vissza, a jövőnek készíti elő útját. Annak a szebb, annak a fényesebb jövőnek, amelynek ábrándképc ott él minden magyar ember szívében, melynek elérkeztét óhajtjuk, hisszük, várjuk. Jól tudjuk, hogy a felvilágosodottabb század, a fejlettebb ízlés sokat elavultnak és nyersnek találhat abból, ami egy előbbi korszak ízlésének megfelelt; de ami soha sem fog elavulni Csokonai költészetében, az az igaz magyar szellem, melynek zengzetes varázsa behat szíveinkig. Egy század folyt le azóta, s dicsősége nem fogyott, hanem nőtt az egymást követő nemzedékek közt és Debrecen városa büszke rá, hogy fiának vallhatja. S midőn ma egybegyűltünk, hogy c szerény ünnepéllyel áldozzunk nagy nevének, s leleplezzük ez emléktáblát születési házán, úgy érezzük, mintha szelleme még mindig itt lebegne köztünk, az a költői és hazafiúi szellem, mely ne múljék el soha. Hagyjuk azt drága hagyományként unokáinkra. Az tartotta fenn c nemzetet, az fogja fenntartani.(...) Midőn másfél évvel ezelőtt a volt Felolvasó Kör Csokonai nevét tűzve zászlajára, megújulva, megifjodva, szélesebb alapokon, tágabb térre terjesztve ki működését, megindult új pályafutására, sokan kétkedve tekintették ez átalakulást: vajon nem fenyegeti-e ezt is elődének sorsa s nem szenved-c hajótörést ez új vállalkozás már megindulása küszöbén? Ma, ha széttekintek c díszes gyülekezeten, melyhez hasonlót ritkán látott együtt c terem, - ha végig nézek tagjaink hosszú névsorán, kik közt ott van a debreceni társadalom színe-java, bátran kérdezhetem: fér-e még kétség ahhoz, hogy a Csokonai Kör szükséges és életképes? 320