Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)
nökségc idejére már egyértelműen eldőlt a kérdés: szűkebb értelemben vett irodalmi társasággá alakult a kör. Bár az is igaz, hogy épp a kör ekkori főtitkára, Csobán Endre révén jelentkezett újra komoly kihívásként a társadalmi hivatás gondolata. Csobán ugyanis politikai töltettel rendelkező társadalmi kérdéseket hozott a kör tagjai és a közönség elébe. Pap Károly még arra is hajlandó volt, hogy a falukérdésről értekezzen, de aztán 1941-ben - ahogy erről Oláh Gábor naplójában részletesen beszámolt -, amikor már komolyan veszélyeztetve érezte a kör irodalmi társaságként való létét, Kölcsey polgármesterhez fordult, hogy megakadályozza a kör elforradalmasítását. Pap számíthatott a konzervatív politikai beállítottságú polgármester beavatkozására, hisz Kölcsey Sándor rossz szemmel nézte a jobboldali radikalizálódást. S Csobán tevékenysége joggal keltette fel benne ennek veszélyét. Onmcgncvczésük is a hatókör fokozatos szűküléséről árulkodik: 1894-ben a „társadalom minden tisztességes eleme" előtt nyitva álló társadalmi körről beszéltek, 1901ben már csak „erkölcsi testületként" tekintettek önmagukra, 1911-ben pedig már „kis szckta"-ként emlegették a társaságot, az 1920-as évektől aztán egyre inkább az ideális nemzeti érdekek képviselőjeként tüntették fel magukat. Az 1930-as években aztán Csobán révén újra kísérletet tettek régi önmaguk megtalálására. Csobán nem akarta politikai szervezetté alakítani a kört, ahogy ezt Pap Károly látta, ebbéli ambícióit máshol élte ki. Nem akart mást, mint megnyerni a középosztály társadalmi kérdések iránt érdeklődő tagjait és visszahozni a decentralizáció programját. Csobán révén begyűrűzött a körbe a középosztályról szóló vita, amelyből főleg a népi rétegekhez való viszony volt különösen hangsúlyos. A kör már a cívisek képviseletének feladása után a középosztályra szeretett volna támaszkodni. De miért támogatták volna c széles réteg képviselői, ha azt látták, hogy a kör esélyt sem ad érdekeik megjelenítésére. Miért támogatták volna a tanítók, akik bár a középosztályhoz tartoztak, de ehhez megfelelő életmódra nem volt lehetőségük? Miért támogatták volna az ügyvédek, akik az államigazgatási szférában megtalálhatták számításukat? Miért támogatták volna az újságírók, akik foglalkozásuk réven sokkal inkább alakíthatták a város közvéleményét, mintha a kör tagjai lettek volna? Miért támogatták volna a középosztály zsidó tagjai, ha azt látták, hogy ugyan mind szellemileg, mind pedig anyagilag támogatják a kört (pl. Löfkovits Artúr), ennek ellenére - ahogy az első világháború után teljesen világossá vált - integrálódásuk csak látszat volt? Löfkovits Artúr, aki haláláig a kör választmányának tagja, saját életén keresztül tapasztalhatta meg valós társadalmi helyzetét. Bár az ő gyűjteményével emelkedett ki a debreceni Városi Múzeum a vidéki múzeumok sorából, s fő támogatója Volt a körnek, a Déri Múzeum megnyitása után mégis mcllőzötté vált. 1937-ben anyagi támogatásért a Csokonai Kör vezetői már gróf Tisza Lajoshoz fordultak segítségért, származásából adódó kötelezettségére és hazafias érzéseire hivatkoztak. A középosztály rétegei számára nem volt semmi vonzó a kör programjában. Mit kezdhettek volna a kör azon meggyőződésével, hogy az igazi nemzeti értékek valahol a társadalmi érdekek fölött léteznek? A társadalmi kötelékek feladásával a kör nemcsak a helyi középosztályról mondott le, 28
