Asztalos Dezső, Lakner Lajos, Szabó Anna Viola: Kultusz és áldozat. A debreceni Csokonai Kör (Debrecen, 2005)

nárok, lelkészek, tanítók, orvosok, ügyvédek, bírák. S hogy az előadások céljuknak megfelelnek, annak legékesebb bizonyítéka éppen az alsóbb néprétegbeliek állandó és tömeges érdeklődése irántuk. Ami ezek után az évadnak a kör főigényen kívül eső működését illeti, e tekintetben még a Komáromi-emléktábla elég régóta húzódó ügyének megoldásáról és egy új em­léktábla tervéről kell beszámolnunk. A Komáromi-emléktáblát megfelelő ünnepélyes formák között 1903. november 1­jén leplezi le a kör, miután az emléktábla elkészítéséért Tóth Andrásnak 600 korona tiszteletdíjat kifizet. A leleplezésen megjelenik a Komáromi család egyetlen élő fisarja, Komáromi Andor és Kovács József polgármester vezetése alatt testületileg a helybeli városi tanács is. Hogy a leleplezés milyen program keretében zajlik le, erről az az em­lékfüzet tájékoztat, melyet a leleplezés alkalmából ad ki a kör. E füzet az emléktábla rövid ismertetésén, Rákóczi egy és Pálffy ]ános gr. két érdekes levelén kívül a leleplezé­si ünnepély két műsorszámát tartalmazza. Éspedig, Géresi alkalmi emlékbcszédét s Zo/famak a Komáromi-ház történetéről írt értekezését. Az új emléktábla tervét Körösi Kálmán írásbeli indítványa veti föl. Eszerint a kör­nek a Városházát kell emléktáblával megjelölnie, mivel ezen a helyen őrizték a szent koronát az 1849. év első hónapjaiban. A választmány 1904. április 6-i ülésében helyes­léssel fogadja az indítványt. S annak megvalósítására egy Komlóssy Arthur elnökből, Kardos Albert, Körösi Kálmán és Zoltai Lajos tagokból álló bizottságot küld ki. Továb­bá fölkéri Zoltait mint városi levéltárost, hogy végezzen kutatásokat a korona debrece­ni őrzése helyére, sőt történetérc vonatkozólag. A kör egy rendes közgyűlést (1904. május 29.), hét választmányi ülést, mintegy tíz­tizenöt értekezletet és bizottsági ülést hív össze ebben az évadban. Tisztikarába az egyik számvizsgáló: Szabó József helyérc Nemes Kálmán kerül, választmányában pedig a Nemes Kálmán helyére Vécsey Imre. Alapító és rendes tagjainak száma négyszáz­harminckilencről négyszázhetvencgyre emelkedik, bár az előbbiek közül egy kihal. Azonban hiába szaporodnak a tagok, ha velük együtt fokozódnak a tagdíjhátralékok is. A pénztári forgalom adatai szerint az évi tagdíjnak legjobb esetben kétharmad ré­sze folyik be. A kör, hogy kötelességeinek eleget tehessen, kénytelen felszólítani a na­gyobb hátralékkal terhelt tagokat tagdíjtartozásuk lerovására. Az évad kiadás - az emlékkertck rendezése, a Komáromi-ház megjelölése és általá­ban a kör fokozottabb munkássága folytán - 1979,13 koronával múlja felül a bevételt. Ennek ellenérc is az évadzáró közgyűlés a jövő évadra a szabad líceum javára fölvett 150 koronát 200 koronára emeli föl, viszont a vegyes kiadásokra előirányzott 1200 koronát 1150 koronára szállítja le. Az 1904-1905. évad legkiemelkedőbb mozzanata százados Csokonai-emlékünne­pe. Erről az országos viszonylatban is jelentős emlékünnepről leghívebben, legrészle­tesebben Kardos Albert számol be abban az általa szerkesztett emlékkönyvben, me­137

Next

/
Thumbnails
Contents