Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Debrecen és Hortobágy

A cívis város gazdatársadalmának megerősödését, az ipar, a kereskedelem és a földmüvelés fejlődését a korai időktől kezdve a Puszta adottságaira támaszkodó nagyállattartásra alapozta. Az erősödő kereskedői és iparos réteg végső soron az ősi hagyományú, az év nagy részében szabadtartású legeltetéssel olcsón termelő állattenyésztést szolgálta, vagy abból élt áruközvetítőként, termékfeldolgozóként. Zoltai szerint az előbb hosszú ideig kalmárkodó, kézműveskedő város csak azután alakult át nagyrészt földművelő, állattenyésztő „paraszt" várossá, amikor a körülötte elpusztult falvak határait rendre megszerzi, „visszafejlődő irányzata volt ez a foglalkozási ágak megoszlásának." Az utóbbi állítás - leginkább az ok és okozat felcserélése miatt - több ponton megkérdőjelezhető. Jól adatolható tény, hogy amikor a hortobágyi legelőket a debreceni társadalom szükségszerűen megszerzi, akár birtoktulajdon, akár legelőbérlet formájában, a cél és az ok azonos: az állattartás. És az is, hogy az iparos céhek: gyapjú-, bőr-, és húsfeldolgozás sokfelé bontható ágazataiban ugyanabban az időszakban fejlődnek leginkább, mint az állattenyésztés. A folyamat a XIV. századtól adatolható, egyébiránt a ma ismert utcanevek: Csapó, Tímár, Varga, stb. is középkori eredetűek. Mint láttuk, a Puszta belső viszonyai kétszer is a falvak koncentrációjához vezettek, először pontosan a nagyállattartó kultúra export méretű termelésfelfutása, másodszor pedig a török idők pusztításai miatt. Debrecennek mindkét korszak kapóra jön és az állatkereskedésben megerősödött rétegek jelesebb tagjai területszerzésben látják a legjobb befektetést. Az első hullám eseményeire példa a Dózsák története. Debrecen külső legelőinek nagyobbik részét a hozzákapcsolt Papegyházával, és a balmazi pusztával Máta alkotta. A történet az Anjou-korban kezdődik, amikor Dózsa nádor fiai királyi adományként kapták meg a területet. Ettől kezdve — sokszor vitatott módon - a debreceni uradalom tartozéka. Amikor Zsigmond 1411-ben Mátát Debrecennel együtt Brankovics szerb despotának adományozta, a bérlemény továbbra is a debreceni tőzséreké. Máta néptartó egyházas hely, amikor Hunyadi János örökjogon adományozza Debrecennek. Fia, Mátyás király is megerősíti a debreceni polgárokat a falura és határaira vonatkozó szerzett jogaikban. Jelzés értékű Mátyás király 1460-ból származó rendelete, miszerint megtiltja tiszttartóinak, hogy a Hortobágy vizén a vámszedés jogában Debrecen városát akadályozzák. Máta végül egy évszázad-