Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Köszöntöm az olvasót

művészi alkotás született volna, mint a magyar Pusztáról. A tudomány is bőven talált megörökítendőt. A geográfia, a történelem, régészet és a néprajz szakirodalma felér egy könyvtárnyi anyaggal. Az első pásztorkodási tájmonográfia is a Hortobágyról született 1914-ben Ecsedi István tollából. Milyennek látták elődeink a Hortobágyot? Jeles írónk Jókai Mór 1889ben tömören így fogalmazott: „Egy ismeretlen sziget a szárazföldön. Sziget, mert körül van véve a civilizált világ tengere által. Maga pedig egy őspuszta, amit ekevas föl nem hasított soha..." Szerinte tehát a Hortobágy egy olyan egzotikus táj, amely a civilizáció fejlődése ellenére is változatlan világa az országnak. A Jókai festette (valljuk be, kissé romantikusan felszínes) képet a Hortobágyról a nagy elődök megállapításai is táplálták. A költők kifogyhatatlanok a Hortobágy különlegességeinek emlegetésében. Fazekas Mihály 1836-ban írott Hortobágyi dal című versében a Hortobágy mellékét a pásztorok „áldott Kánahánjának" nevezi. Petőfi pedig az 1847-ben írott Úti levelekben „Hortobágy dicső rónaság, te vagy az Isten homloka" ódai szárnyalású soraiban a bőség, a gondtalanság, a szabadság eszményi színterévé magasztosítja. A költők, írók később sem szűntek meg a Hortobágy apoteózisának emlegetésével. A XX. századi írók a Hortobágyot már a magyar sors szimbólumának tekintik. Vagyis olyannak, ahol még élnek az évszázados hagyományok, de már a modern idők szelleme is hat. Szerintük a Puszta: „Pogány oltár, álmodó szent Kelet" (Bodor Aladár). „A puszták fejedelme" (Gulyás József)- „Idő és térnélküli végtelenség" (Szabó Dezső). „Arnyéktalan határ, hol szomjan hal a fű a sziken" (Sarkadi Sándor). Oláh Gábornál már a száműzöttek pusztasága. Ady pedig a Délibáb üzenete című versében Debrecen cíviseit figyelmezteti: „.. .nagy baj lészen,.. .ha vörösen bejön a Délibáb". A XIX. század végén a tudomány is felfedezi a Hortobágyot. Herman Ottó, Zoltai Lajos, Ecsedi István történelmi és néprajzi munkálkodásuk eredményeképpen pontosabb, hitelesebb és hétköznapibb válaszokat adnak. A klasszikus választ Ecsedi István fogalmazta meg: „Tárgyalásomat archeológiai, történelmi és etnográfiai ismeretekkel támogatván jutok arra az eredményre, hogy a Hortobágy-puszta a természettől mind a mai napig állattenyésztésre, pásztorkodásra volt rendelve. Most a kultúrember intelligenciájára, mely felszabadul a miliő fizikai és szociális kényszere alól, vár ama nehéz, de annál magasztosabb feladat, hogy a pusztát elhódítsa az elemektől, a jövő több termelési ágába vonván be, a modern haladás szilárd alapját rakja le? (Ecsedi I. 1914. IV.) 8£s»