Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Köszöntöm az olvasót

Amikor Ecsedi ezeket a sorokat leírta, a Puszta természeti erőinek megszelídítése már elkezdődött, máig ható jó és rossz következményekkel. Gondoljunk csak a Tisza e tájékon 1854-56 között bekövetkezett szabályozására, melynek következtében elmaradtak a Pusztára nézve áldást hozó árvizek. Ekkor már a Puszta hasznosításának legfőbb gondja a víz szabályozott keretek között történő visszajuttatása volt. Az első világháború éveiben ez motiválta a halastavak kiépítését, később pedig a belvizek szabályozását, a csatornarendszer kiépítését. A puszta hasznosításának kérdése tehát összekapcsolódott a természeti körülmények megváltoztatásával. A természeti adottságok megváltoztathatóságának tévhite, az ökológiai kudarcok sokaságát eredményezte. A természet-átalakítás milliókat, sőt milliárdokat felemésztő kísérlete a terület államosítása idején tovább folyt. Csak a XX. század végére vált államilag is elfogadottá a nyilvánvaló alapelv, miszerint a Hortobágyon a természet megváltoztatása káros. Noha a Nemzeti Parkot a Hortobágyon már 1973-ban létrehozták, az intézményes természetvédelem csak az állami gazdaság 1994-ben bekövetkezett megszűntével vált hatékonnyá. A hagyományokat hűen őrző pásztorok hasznosat és haszontalant megkülönböztető ismeretanyagában, a természettel együtt élő ember tapasztalata és bölcsessége maradt örökül a XXI. századi — természetvédelemre kényszerült utódokra. Ezt látjuk a Puszta talaját, éghajlatát, növény- és állatvilágát szemlélve, a pásztorok állatokkal való bánásmódjában, a természeti körülményekhez igazodó táplálkozásában és mindennapi életük egyéb megnyilvánulásaiban. Kötelező feladatunknak tehát ezek hiteles örökül hagyását tekintettük. Dr. Papp József a néprajztudomány kandidátusa