Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

A Hortobágy-puszta településnéprajza

ágak - szántó, legelő, kaszáló-rét, erdő, víz, nádas, stb. - szerinti tagozódás, a föld nyomásrendszerű művelése. Mindez lehetővé tette a nagyarányú állattartás fejlődését is. A szervezettség igénye növekszik, ezért koncentrálni kellett a határban szertefekvő kistelepüléseket is. A falvak elnéptelenedése tehát a földesúri gazdaságok korszerűsödésének, a munkaerő specializálódásának és koncentrációjának együttes következménye. Bármilyen meghökkentő, de Magyarország pontosan a falupusztásodás korszakában válik (a korai Árpád-kor után másodjára) európai nagyhatalommá. Nagyhatalmi pozícióját - az ismert politikai okokon túl - gazdasági erejének megnövekedésével indokolhatjuk. Szarvasmarha exportunk egész Európát látja el. Amikor ismétlődő járványokkal, éhínséggel küzd a (sokak által civilizáltabbnak hitt) kontinens nyugati fele, a magyar élelmiszer exportnak olyan nagy a becsülete, hogy például azokon a napokon, amikor a magyar szürke marhák érkezésére vártak, sok helyen tilos volt bármi mást árulni a mészárszékekben. Volt olyan város (Nürnberg), ahol szobrot is emeltek a magyar szürke marhának - tiszteletből. Okörhizlalásról emlékeznek meg már 1711-ben (és a ló exportunk világhíréről se feledkezzünk meg!), de a nagyarányú marhakivitel kezdetéről a XIV. század derekától szólnak a kútfők. A három fő kereskedelmi irány: a délnémet városok Nürnberg központtal, a második a sziléziai területek és a harmadik Itália. Bécs természetesen nem maradhatott ki. Oláh Miklós (1536) sokat idézett írása szerint Bécsben kétszer tartottak évente magyar marhavásárt, ahova alkalmanként 30000, vagy annál is több jószágot hajtottak fel. A nagyarányú marhakivitel forrása döntő mértékben a nagyalföldi állattartás. Ugyanő írja, hogy a kunoknak, a debreceni és nádudvari gazdáknak „temérdek marháik" voltak, és a hatalmas gulyákat a Kunság és a Hortobágy legelői hizlalták. A marhaexport az 1500-as évekre elérte az évi 200 ezret! A gazdasági fellendülést azonban derékba törte a török uralom, mely több mint egy évszázadig lehetetlenné teszi a fejlődést. A lemaradást csak a XVIII. századra pótoljuk, amikorra újból vezető pozícióba kerül a magyar húsexport. A belföldi vásárokon is jó piaca van a marhának. Bél Mátyás szerint: „...a magyar ember nemcsak származási hely szerint értékeli a szarvasmarhát, hanem aszerint is, hogy melyik városba hajtják eladni. Bizonnyal Debrecenben és Kecskeméten szokták árulni a marha legjavát..."