Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Halászat, vadászat, madarászat

Minden tiltás ellenére a pásztorok is kivették a részüket a libavadászatból. A madarak a nyáj mozgását megszokták, és így a pásztor az állatokat úgy terítgeti, hogy a gyepen legelő libacsapathoz lőtávolságra érjen. Az addig a nagybunda rejtekében hallgató puska a többit elvégezte. Máskor szekérrel hajtottak közibük, mert a liba attól sem félt. A nagy libavadászatok után sok sérült, repülésképtelen, azaz szárnyalt liba hevert szerteszét. Ilyenkor a csikósok voltak résen. A ménest széles arcvonalban terelik maguk előtt, és csak azt figyelik, hogy melyik ló horkantja meg a libát, amikor azt a földön észreveszi. Akkor a bojtár odalovagol és egy előre elkészített drótkampós bottal felveszi. A környékbeli parasztok is csak a vadászat végét várták. Ilyenkor megjelentek a kopók. Nekik sem volt fegyverük, de nem is volt szükségük arra, elég volt a jó szem. Kifigyelték, hogy a megsebzett liba merre landol, de még eredményesebb volt egy napot kivárni, amíg a szarka, vagy tarkavarjú fel nem fedezi a sérült állatot. Előfordult, hogy az ügyesebb kopó több libát szedett össze, mint a vadász. A hazavitt vadlibák igen súlyos lőtt sebekből is képesek voltak felgyógyulni. Szívesen tartották otthon „veszélyjelzőnek", meg hogy a héját „elgágogja". Egy sebeiből felgyógyult Gunci nevű cigányliba 17 évet élt a ház körül, az aprójószág közt, teljesen megszelídülve. A vadmadarak tollát párna, dunyha tömésére nem használták, a házi liba tollát is csak újabban. Eredetileg csak gyapjúból készült ágynemű. A magasra felvetett ágy szokása szintén újkori. A lakodalmi szokások jelentős része ősi vallásképzetek továbbéléséből ered. A szellemkultusz részét alkotják a ma már értelmüket vesztett, ezen a tájon „furcsaságnak", „képtelenségnek" nevezett verses mondókák. A gonosz távoltartását célozzák a ruhacserék, a komikus táncok, mimikus előadások, stb. a fordított világnak a ráolvasásokban varázsereje volt, mint például az alább közölt „képtelenségnek", mely a Hortobágy déli részéről ismert. Nádudvaron mi történt? Huszár Eszter legényt kért. De a legény azt mondta, Nem megyén férhez soha! Varratlan a párnája, Töltetlen a dunnája, A Sárréten a tolla,