Papp József: Hortobágy (Magyar Néprajzi Könyvtár, Debrecen, 2008)

Halászat, vadászat, madarászat

marhák háborítatlanságát biztosítják. Ez nyilván a téli legeltetésre vonatkozhatott. 1867-ben új korszak kezdődött a Lövölde egyesület megalakulásával, mely Vadász Társasággá alakult 1872-ben. Ettől kezdve ők vették bérbe a város vadászterületeit. Később más vadásztársaságokkal együtt ők szervezik a hortobágyi vadliba vadászatokat. A pásztorok bográcsába a fenti okok miatt elvétve kerülhetett nagyvad, így inkább a madarászattal foglalkozunk az alábbiakban. A hortobágyi vadliba „világhírű vadászcsemegének számított", hiszen Európa legjelentősebb gyülekező helyéről van szó. Az északi lúdfajok közül tömegesen érkezik szeptemberben a kislilik, októberben a nagylilik, és a vetési lúd. A pusztán novemberre megsokasodnak a libák, számukat csak a tartós havazás csökkentheti, mert akkor melegebb, délibb tájakra vándorolnak. Visszatérésük az északi költőhelyekre kora tavasszal kezdődik, de ha az időjárás kedvező, akkor a Hortobágyon is elidőznek, vagy akár itt húzzák ki az egész telet. Vadászatuk eredetileg szeptembertől áprilisig, újabban október i-től január 31-ig engedélyezett. A Nemzeti Park területén azonban mindvégig tilos. A Hortobágyon szezononként legendás mennyiségű liba fordul meg. A két világháború között a milliós nagyságrend sem volt szokatlan. A számok lehetnek túlzóak, de az bizonyos, hogy ha évente 25-30 ezer liba esett zsákmányul, akkor a többszázezres feltételezés a reális. A nagy durrogtatás közepette nem volt ritka a napi 100 darabos egyéni „teljesítmény" sem. A kötelező beszolgáltatások éveiben (1953-1956) az Állami Gazdaság évi 3000 darabbal szolgálta a népi demokráciát. Az 1960-as évektől az elejtett vadlibák száma már nem jelentős. A libavadászat sajátos módszere a lesgödör ásás. Természetesen az elnyúló vadvizek közelében, a várható libahúzás helyszínén ásták a szakavatott gödörásó napszámosok. A kb. 70x70 cm-es lefelé csonkagúlaként szélesedő, mellmagasságú leshelyet az egykor gabonás vermek készítésére szolgáló vermeskapával csákányolták. Estefelé a libák a vízről a legelőre, vetésre indulnak, és csak hajnalban húznak visszafelé. E két időpont valamelyikét kellett tehát a vadásznak a gödörben lapulva kiböjtölni, hogy amikor a libacsapat fölébe ér, hirtelen mozdulattal a gödörből kiemelkedve közibük durranthasson. Második lövésre sok esélye már nem volt. Ezt a lesgödrös vadliba vadászatot tekintették a szárnyas vadászat csúcsának a vadász urak.